Olvasási idő: 5 perc
Május utolsó napjaiban örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy az áradás miatt egy új, nekem is megfelelő időpontban szerveződik újra a drávai kenutúra. Gyorsan le is adtam a jelentkezést és néhány nappal később már biztossá vált, hogy én is bekerültem a csapatba, majd egy online megbeszélést követően nagy izgalommal kezdtem el készülődni a vízitúrára. Az indulást megelőző este a budapesti MCC központban gyülekezett a csapat nagyobb része, mivel a kora reggeli indulás miatt a legtöbben nem tudtuk megoldani a reggeli felutazást. A közös vacsorát követően sétáltunk egyet a Feneketlen-tó körül, majd visszatértünk a központba, ahol folytattuk a beszélgetést.
Másnap a kora délutáni órákban érkeztünk meg Muraszemenyére, ahol az első éjszakát töltöttük, a sátorállítás után röplabdáztunk és egy csapatépítő játéknak köszönhetően jobban megismertük egymást. Ezt követően váratlan fordulatot vett a túra, mivel nagyon sötét viharfelhők kezdtek gyülekezni az égen, néhány perccel később pedig hatalmas szél kerekedett, nem sokon múlt, hogy a sátrunkat is elvigye a szél, de a csapatszellemnek köszönhetően mindegyik épségben maradt. Szerencsére a táborhelyen volt egy ház, amelynek a teraszára be tudtunk menekülni a vihar elől és a csomagjainkat is be tudtuk vinni, így nem áztunk el annyira.
Szombat reggel megfőztük a péntek estére tervezett paprikáskrumplit. Nem sokkal később megismertük a túravezetőnket, aki elmondta az evezés szabályait, majd 2-3 fős csapatokba osztódtunk, bepakoltunk a kenukba, és kezdetét vette az evezés. Az első napot a Murán töltöttük, a gyorsfolyású folyón haladva eszünkbe jutott, hogy megtisztítjuk a természetet a hulladéktól, így került a kenunkba több műanyag flakon is. Nem sokkal később pedig megtörtént az első borulás, Kövér Laci csapatvezetőnk kenuja egy víz alatt megbújó fára futott rá, így ő és társa hamar a vízben találták magukat – óriási szerencsére a hajó egyből vissza is fordult, így a bogrács és a balta nem végezte a meder alján. Ezt követően egy zátonyon kötöttünk ki, ahol megebédeltünk, és volt lehetőség a fürdésre is. Néhány órával később már Őrtiloson voltunk, ez volt a táborhelyünk a második éjszakára. Itt ismét sátorállítás következett, majd kezdetét vette a röplabda. Ezzel egyidőben pedig a vacsora készítéséhez is hozzáfogtunk, amely aznap lecsó volt. Ezt követően egy izgalmas éjszakai túrán vettünk részt, az erdőben még fellelhetőek voltak az előző napi vihar nyomai, útközben több kidőlt fán is át kellett mászni, de a nomád élethez szokott csapat remekül állta a próbát.
Vasárnap reggel a nomád élettől távol álló, viszont az egész napos evezéshez elengedhetetlen bőséges reggeliben volt részünk. Az egyik közeli étteremben tojásrántottát kaptunk. Ezután sátrat bontottunk, majd ismét vízre szálltunk, ezennel már a Dráván. Nem telt sok időbe, mikor megtörtént a második borulás, ezennel egy örvény fogott ki az egyik kenu evezősein. Ezt követően egy zátonyon kötöttünk ki, ahol megebédeltünk és a kiteregettük a vízbe borult csomagokat. A gyors folyásnak köszönhetően többször összekapaszkodtunk a többi kenuval és így sodródtunk lefelé, eközben beszélgettünk, énekeltünk. Este Vízváron szálltunk partra, ahol az eddigieknél is több szúnyog fogadott bennünket. Azonban ennek ellenére sátrat állítottunk és pásztor tarhonyát főztünk. A vacsora után a tábortűznél maradtunk, ahol éjszakába nyúlóan énekeltünk és Lacinak köszönhetően megismerkedtünk a kuvik madárral.
Hétfőn reggel utoljára szedtük a sátorfánkat, majd elindultunk a végállomás, Barcs felé. Útközben többször megálltunk a zátonyokon és többször láttunk fekete gólyát is - ez a madár igazi különlegességnek számít. Ugyancsak fenséges látvány nyújtott hazánk egyik legnagyobb termetű madara, a réti sas, amely sokszor csupán néhány méter magasan siklott el fölöttünk. Sokunk bánatára vagy inkább örömére, aznap nem borult föl senki, így szárazon elértük Barcsot.
Úgy gondolom, hogy ez az együtt töltött négy nap és a leevezett 130 km, örök emlék marad mindannyiunk számára, itt is mint az összes KP-s programon sok új, nagyszerű embert ismertem meg. Ahogy azt vártuk, sikerült kimozdulnunk a komfortzónánkból, a nyüzsgő mindennapokból és néhány napra sikerült hátra hagyni a telefonjainkat is. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a túra kísérőinek, Jáki Lucának, Kiss Balázsnak és nem utolsósorban a túra vezetőjének és szervezőjének, Kövér Lászlónak.
Írta: Havasi- Thuránszky Miklós, pécsi KP-s diák
