Olvasási idő: 4 perc

2021. április 9-13. között tartották meg idén a Budapest Inernational Model United Nations (BIMUN) konferenciát, ahol a résztvevő diákok az ENSZ működését modellezték angol nyelven a különböző bizottságokban, illetve tanácsokban. Az MCC 14 KáPés diákjával képviseltette magát a nemzetközi konferencián, ahol életre szóló élményeket szereztek.

A diákokat előzetesen különböző delegációkba (országokba) osztották be, melyek érdekeit a konferencia során képviselniük kellett. A  KáPésok két delegációba kerültek, a diákok egyik fele Svédországot, míg a másik fele Iránt képviselte.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a konferenciát online módon tartották meg, azonban ez sem szabott gátat az olykor hevesebb viták kibontakozásának.

Ugyan a konferencia hivatalosan csak április 9-én kezdődött, az érdeklődő delegáltak már 8-ától érdekes angol nyelvű előadásokon vehettek részt, melyeket többek között a Central European University (CEU) oktatói tartottak.

A program hivatalosan pénteken ünnepélyes megnyitóval kezdődött, ahol Katona Illés (ugyancsak KáPés diák), a konferencia főszervezője mondott beszédet.

A viták másnap kezdődtek, mikor a különböző bizottságokban lévő delegáltak (pl. WHO, SPECPOL, Biztonsági Tanács stb.) nyitóbeszédeik megtartása után elkezdtek vitázni saját javaslataikról (Operative Clause). A javaslatok elfogadásáról a viták után szavaztak, ugyanis a konferencia fő célja egy végső határozat (Resolution) elkészítése, amely a megszavazott javaslatokat tartalmazza.

Az ötnapos konferencia végén a delegációk elfogadták a saját bizottságuk határozatát, majd Dr. Martonyi János, volt külügyminiszter tartott gondolatébresztő beszédet, melyben hangsúlyozta az ifjúság szerepvállalásának fontosságát a közösségi kérdésekben.

Az MCC diákjai itt is hozták a tőlük megszokott magas színvonalat. Habár szinte minden delegáltnak ez volt az első modell ENSZ konferenciája, többeknek is sikerült az előterjesztett javaslataikat elfogadtatnia, a vitákban mindenki aktívan részt tudott venni, választékos felszólalásaikkal hozzájárultak a vita és a konferencia magas színvonalához. Jól mutatja az MCC sikerét, hogy négy delegált is (Atanaszov Hedvig, Fazakas Dorottya Anna, Tacey Emily és Halász Réka Kinga) díjazott lett kiemelkedő szereplése elismeréseként a bizottságuk munkájában.

A KáPé-s diákok minden este összeültek megbeszélni az elmúlt nap eseményeit és együtt készültek fel a következő nap kihívásaira. Az MCC KáPé lényegét ez is jól mutatja: együtt erősebbek és jobbak vagyunk. A konferenciát mindenki nagyon lelkesen zárta, fölvetve, hogy a „MUNozást” továbbra is folytatni fogják együtt, immár barátokként.

Az MCC delegációjának tagjai: Haraszti Dorottya, Halász Réka Kinga, Tacey Emily, Farkas Anna Dóra, Dobos Diána, Várnai Balázs, Fazekas Rebeka Alexandra, Marton Dorina Csenge, Szabó Boglárka, Fazakas Dorottya Anna, Atanaszov Hedvig, Pólik Ádám.

Delegáció vezetője: Virág Imre János

Felkészítő: Katona Illés

 

A cikk szerzője: Virág Imre János

KáPés diák, a konferencia egyik résztvevője

 

Borítókép: https://www.facebook.com/bimun2011