Olvasási idő: 2 perc
Az MCC Őszi Akadémia programsorozat keretében a 2022-es országgyűlési választást helyezte fókuszba a Társadalom- és Történelemtudományi Iskola november 26-28. közötti rendezvényén.
Az őszi akadémia Pécsről, Debrecenből, Miskolcról és Budapestről érkező résztvevői egy 5 blokkból felépülő szakmai workshop keretében komplex képet kaptak a magyar párt- és választási rendszer-, illetve a választói magatartás jellemzőiről, a közvéleménykutatások jelenségeiről és a politikai kampányok és médiahasználat természetéről.
A gondolatébresztő politikatudományi előadásokat az MCC Társadalom-Történelemtudományi Iskola munkatársai, Dr. Gallai Sándor iskolavezető, Dr. Pócza Kálmán műhelyvezető, Dr. Székely Levente műhelyvezető, Dr. Hajdú András kutatótanár és Tóth Miklós kutató prezentálták az érdeklődő hallgatók számára.
Az előadások legfontosabb célja egy kreatív hallgatói feladat előkészítése volt. A résztvevő hallgatókat a program első estéjén három fős munkacsoportokba osztották, amelyeket az iskola műhelytagjaiból kiválasztott mentorok segítették.
A „Kampányra fel!” címet viselő programelem során a munkacsoportok feladata egy-egy előzetesen kisorsolt politikai párt 2022-es választási stratégiájának és kampánycéljainak meghatározása volt. A csapatok célokat és célcsoportokat jelöltek ki, eszközöket és módszereket azonosítottak, amelyeket egy-egy kreatív prezentációban mutattak be.
Az MCC TTI őszi akadémia szakmai programjához számos izgalmas kiegészítő csapatépítő program kapcsolódott,
- mint egy összetett feladványokat tartalmazó választási tematikájú activity játék,
- egy dán művet elemző filmklub,
- Győr lokális történetét és hagyományait bemutató múzeumlátogatás
- és a szintén győri kultúra jelenébe betekintést engedő koncert.