Johannes Haindl, Németország magyarországi nagykövetének látogatása az MCC-ben

Jó estét kívánok, Hölgyeim és Uraim!

Meghívást kaptam, hogy ma, mint a magyarországi német nagykövet beszéljek Önöknek a kétoldalú kapcsolatainkról. Hol is kezdjem? Ezek a kapcsolatok több mint 1000 évre nyúlnak vissza. Ennek ellenére nem kell aggódniuk, nem fogom untatni Önöket történelmi előadással. Önök bizonyára mind jártasabbak nálam a magyar történelemben. Magyar beszélgetőtársaim történelmi tudatossága újra és újra lenyűgöz engem.

A német-magyar kapcsolatok kezdetén egy házasság állt - bajor Gizella és István király házassága. Gizella nem egyedül jött Magyarországra. Jött vele számos misszionárius, pap, lovag és kísérő is; Magyarország véglegesen a keresztény hit mellett tette le a voksát. Tehát, ha akarjuk, mondhatjuk úgy is, hogy a kapcsolataink országaink között egy közös értékrend megalkotásával kezdődtek. István ezután egy pápai követ útján megkapta a királyi koronát, és sikerült megőriznie országa függetlenségét anélkül, hogy feudális kapcsolatba került volna a Német-Római Birodalommal. A német-magyar kapcsolatok tehát nagyon ígéretesen kezdődtek.

De sajnos nem minden maradt mindig ilyen harmonikus. A német-magyar kapcsolatok eseménydús és részben nehéz időket éltek át. 1848-ban Bajza József író a Tudományos Akadémia előtt még a következőket is mondta: „A német nyelv és kultúra veszélyt jelent nemzetünkre. ... Nem kellene gyűlölnünk a németeket, hanem inkább óvakodjunk tőlük. " Nem tudom, mi volt a reakció erre a beszédre, de szerencsére nem volt tartós hatása. Mint mondtam, nem tartok történelmi előadást, ezért kihagyok most 90 évet, bár ez alatt a 90 év alatt sok minden történt országaink között és országainkkal, és a német-magyar kapcsolatok abszolút mélypontját had idézzem most fel a náci rezsim uralma alatt. Ez az uralom kimondhatatlan szenvedést hozott különösen a magyar zsidók számára.

De a magyar romák közül is sokan a nemzetiszocialista megsemmisítési őrület áldozataivá váltak. Ezért nagyon örülök annak is, hogy Magyarország a német elnökség alatt elfogadott Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségben (IHRA) az egyik legerősebb támogatója volt az anticiganizmus definíciójának.De kétoldalú kapcsolatunkban számos kiemelkedően pozitív esemény is található. Például 1989 nyarán a „Páneurópai Piknik”. A határ bátor megnyitásával és a német honfitársaink nyugat felé történő meneküléséhez nyújtott nem kevésbé bátor segítséggel Magyarország úttörő lett a keleteurópai országok szabadságharcában.

Az európai baráti együttműködésről és partnerségről szóló szerződésnek megfelelően, amelyet Németország és Magyarország alig három évvel az európai hatalmas felfordulások után írt alá, a német-magyar kapcsolatok ma a társadalom egész spektrumára kiterjednek: kezdve sok német-magyar házassággal és még több barátsággal, vagy a testvérvárosi kapcsolatokon és a rendkívül szoros kulturális és tudományos cserén keresztül, meg a sporton keresztül: Még én is, akit például nem különösebben érdekel a sport és a futball, ismerem Dárdai Pál nevét a Hertha BSC-től. Egyike azon sok magyar embernek, akik Németországban élnek és dolgoznak, miközben sok német különösen élvezi az életet Budapesten és a Balatonnál.

Magyarország egyike azon kevés országoknak, ahol még mindig jelentős és aktív német kisebbség él, amely szintén hozzájárul a két országunk közötti élénk cseréhez. A német kisebbség fontos összekötő szerepet játszik a kapcsolatok létrehozásában, a hozzáférésben és a kölcsönös megértésben. És még akkor is, ha Bajza József 170 évvel ezelőtt óvta a magyarokat a német nyelvtől: Magyarországon még mindig nagyon sokan beszélnek vagy tanulnak németül. Örömömre ez a politikára is vonatkozik. Sok beszélgetést itt németül is folytathatok. Szégyenemre be kell vallanom, hogy ez fordítva nem igaz - minden igyekezetem ellenére.

Most tarthatnék egy hosszú előadást a kulturális kapcsolatokról is. 1994-ben kétoldalú megállapodással intézményesítették őket, és az abban érintett kulturális együttműködés területei úgy hangzottak, mint a kulturális csere ABC-je: az A-tól, mint Auslandsschule, vagyis külföldi német iskola, az S-en át, mint Sprachkurs, vagyis nyelvtanfolyam, el egészen a W-ig, mint Wissenschaftsaustausch, vagyis tudományos csere. De a magyar-német kulturális kapcsolatok sűrűségének szemléltetésére úgy vélem, elég leszögezni, hogy a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémiát hat éven át egy magyar vezette, mégpedig Konrád György.

Szeretném megemlíteni a Német-Magyar Fórumot. Ez a rendezvény az elmúlt években a fiatal németekkel és magyarokkal folytatott párbeszédre összpontosított, és a politika, a tudomány, a kultúra, a civil társadalom és az üzleti élet szereplői számára fontos vitafórum lett. És ez vezet a következő kulcsszóhoz: a gazdasághoz. Nem akarom Önöket számokkal untatni, de nem nélkülözhetem őket, mert a számok magukért beszélnek. A magyar export több mint negyede megy Németországba. A német közvetlen befektetések az összes magyarországi közvetlen külföldi befektetés mintegy 20% -át teszik ki. Szijjártó külügyminiszter úr tavaly év végén a sajtóban felhívta a figyelmet arra, hogy a 2020-ban Magyarország által finanszírozott főbb beruházások nagy része Németországból származott, szám szerint 19. Ez a társfinanszírozás jó befektetés, mert előnyös a magyar gazdaság számára: nem csak azért, mert a német vállalatok munkahelyeket teremtenek és adót fizetnek itt, hanem azért is, mert nyereségük nagy részét visszaforgatják az országba: az elmúlt években átlagosan 1,1 milliárd eurót évente. Röviden:

A két ország gazdasága olyan szorosan összefonódik, hogy - amint már ez meg is történt - az ingolstadti Audi gyártósorai megállnak, amennyiben Győrben elakadnak a dolgok.

Hogy mennyire intenzív és bízalomteljes a Magyarország és Németország közötti együttműködés, ez pontosan azon a területen látható, ahol a nemzetállam szuverenitása talán a legegyértelműbben testet ölt: a biztonság és a védelem területén. A két ország ezen a területen még szorosabban működik együtt, mint bármely más országgal. Magyarország a német Leopard harckocsikkal szereli fel a fegyveres erőit; egy közös vállalkozásban pedig új, Lynx névre keresztelt páncélos szállítót gyártanak a Rheinmetallal és így tovább: a lista folytatódik.

Az a pozitív kép, amelyet itt rajzolok, meglepetést okozhat Önöknek. Mivel bárkiben, aki fellapozza az újságokat, vagy bekapcsolja a televíziót, ezek a médiumok gyakran azt a benyomást keltik, hogy a német-magyar kapcsolatok rendkívüli módon megromlottak. Ahogy az elején, amikor a keresztény hit felvételéről volt szó, úgy tűnik ma is – és ez meglehetősen irónikus – a közös alapokról, a közös értékrendről van szó.

Az ilyen vitákat pedig nem utolsósorban a média is felforrósítja. Amikor magyar újságokat nyitok ki, vagy tévés tudósításokat nézek Németországról, néha az az érzésem, hogy ezek a tudósítások nem is az én hazámról szólnak.

Az alapvető társadalmi értékdöntéseket az országainkban láthatóan eltérően hozzák meg. Például az azonos neműek házasságát. Ez a téma Németországban is sokat vitatott téma volt, és a Bundestagban a szavazás nem a megszokott pártvonalakat követte - kormánypártok és ellenzékipártok -, de a CDU / CSU-képviselők többsége, köztük Merkel kancellár is, ellene szavazott. De a támogatóké volt a többség, és az azonos nemű párok 2017 óta házasodhatnak Németországban. Mint ismeretes, a magyar parlament ezzel ellentétes döntést hozott.

Függetlenül attól, hogy ezt személyesen jónak vagy rossznak tekintik-e, a döntő tényező az, hogy ezeket vagy hasonló kérdéseket mennyire oldják meg az „emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség, a jogállamiság tiszteletben tartása és a emberi jogok mentén ”- idéztem az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkéből. És akkor természetesen itt van a politikai szint. Mivel ma európai belpolitikánk van, és az EU kül- és belpolitikája közötti határokat már nem lehet ilyen egyértelműen meghúzni, az ilyen kérdésekről határokon átnyúlóan folynak a viták az EU-ban és tagállamaiban. Úgy gondolom, hogy ez jogos, még akkor is, ha a különböző történelmi tapasztalatokat és politikai hagyományokat mindig figyelembe kell venni. Az ilyen viták nemcsak jogosak, hanem rendkívül fontosak is, amikor magáról a jogállamiságról van szó, például a hatalom szétválasztásának kérdéseiről, horizontálisan mind a végrehajtó, mind a törvényhozói, mind az igazságszolgáltatási ág között - és a médiát tekinteném negyedik ágnak, valamint vertikálisan a kormányzati struktúra különböző szintjei között. Ez nem ideológia kérdése, nem az ideológiai értékek kérdése, hanem az ilyen jellegű funkcionalitás egységes demokrácia, amely felé mi európaiak mind elkötelezettnek érezzük magunkat, és amely - Karl Popper elmélete szerint - egyedül képes nyitott folyamatokat lehetővé tenni a lehető legjobb megoldás megtalálása érdekében.

Erről szól a jogállamiságról folytatott vita Brüsszelben. Köztudott, hogy Magyarország ellen eljárást indítottak az EU-ban, mert - az EU-Szerződés vonatkozó 7. cikkének szövege szerint „egyértelműen fennáll a 2. cikkben meghatározott értékek súlyos megsértésének a veszélye”. Nem meglepő tehát, hogy a magyar kormány maga is nagyon másképp látja ezt a kérdést. Mint mondtam, ez a megbeszélés Brüsszelben zajlik, ezért nem kommentálom ezt. De fontosnak tartom, hogy a témáról nyílt és konstruktív párbeszéd folyjon egyenlő alapon és egyenlő szemmagasságban. Ezért új, megelőző jogállamisági párbeszédet indítottunk az uniós elnökségünk alatt. Az EU Bizottság éves jelentése alapján az egyes tagállamok jogállamisági helyzetét most sorban meg fogjuk részletesen tárgyalni. Mert: egyetlen ország sem tökéletes, és mindannyian tanulhatunk egymástól. És mindannyiunknak azon kell dolgoznunk, hogy a jogállamiság és a közös alapvető értékeink továbbra is stabil módon fejlődjenek. Az első öt tagállammal folytatott párbeszéd tavaly ősszel elindult. Németország is tavasszal szembesül ezzel a konstruktív vitával.

Szeretnék röviden felvetni egy másik aktuális témát: a migrációt. A 2015-ös év drámai képei - mindannyian emlékezünk még a menekültek hosszú soraira, akik Magyarországról Ausztriába és Németországba áramlottak – bizonyos mítoszok kialakulásához vezettek, amelyek nem mindigegyeznek teljes mértékben a valósággal. Éppen 2015 nyarán kezdtem el nagyköveti szolgálatomat Ausztriában, amikor szeptember közepén, egy nappal azelőtt, hogy átadhattam volna az akkreditációs levelemet az osztrák elnöknek, a német kormány határellenőrzést vezetett be azosztrák-német határon annak érdekében, hogy ellenőrizzák és visszatartsák a menekültáradatot. Tehát korántsem az a helyzet, hogy a határokat naivitásból vagy számításból hagyták volna nyitva, és hogy minden menekültet és migránst - és meg kell különböztetni ezt a két csoportot – beengedtünk volna az országba. Sokkal inkább az történt, hogy a német szövetségi kormány Magyarország és Ausztria segítségéresietett a menekültválság csúcspontján, és lehetővé tette a menekültek Németországba történő továbbítását. És igaz, hogy - nem utolsósorban saját történelmünk miatt - a menedékjoghoz és a politikailag üldözött emberek védelméhez való jogot nemcsak a genfi menekültügyi bizottságértelmében vett jogi kötelezettségnek, hanem erkölcsi kötelezettségnek is tekintjük azoknak a nyugati értékeknek megfelelően, amelyek iránt mindannyian elkötelezettek vagyunk.

Természetesen az is igaz, hogy az integráció és a kultúrák együttélése folyamatos munkát igényel minden érintett részéről, és hogy az integráció nem csupán egy generáció kérdése, és mindenképpen vannak problémák. De az is igaz, hogy tavaly februárban a menekültek 50% -ának már volt munkája. És ellentétben azzal, ami időnként megjelenik az újság olvasásakor és a televízióban, nyugodt lelkiismerettel meghívhatom Önöket, hogy töltsék el következő nyaralásukat Németországban, amikor a koronavírus ismét lehetővé teszi az utazást. Biztosíthatom Önöket arról, hogy mindenki gond nélkül utazhat és szabadon mozoghat Németországban, anélkül, hogy félnie kellene attól, hogy megtámadják. Tehát nem szabad túldramatizálni a nehézségeket. A menekültek és a migráció témája amúgy megérdemel egy külön, egész-estés előadást, ezért hagyjuk meg most ezekkel a rövid megjegyzésekkel. Az is világos, hogy ez olyan kihívás, amelyre európai választ kell adnunk.

És ezzel eljutottam a német-magyar kapcsolatok központi aspektusához. Kétoldalú kapcsolataink sokkal többek, mint két nemzetállam kapcsolatai. Nagyon intenzív és produktív kétoldalú kapcsolataink mellett egy nagy közös nevezőnk van, amely összeköt bennünket: az EU-tagság. A német-magyar kapcsolat az európai integráció része. Az EU-t gyakran egyenértékűvé teszik a bürokráciával, és a bürokrácia természetesen mindannyiunkat bosszant (ezt bürokrataként mondom). Ám gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy ezt a sokat szidott brüsszeli bürokráciát a tagállamok, vagyis a saját kormányaink ellenőrzik. Ezért Brüsszel kritikája magában foglalja az önkritikát is.

És ez a hang mindenesetre sokkal hangosabb és lenyűgözőbb, mint amilyen az egyes nemzetállamok hangja lenne. Véleményem szerint tehát az európai integráció és a nemzeti szuverenitás nincs ellentmondásban egymással. Mivel a nemzeti szuverenitás, ha több akar lenni, mint a folklór, a cselekvés lehetőségét feltételezi, és csak az EU ad számunkra egy globalizált világban olyan cselekvési lehetőségeket, amelyekre szükségünk van érdekeink érvényesítéséhez a globális szereplőkkel szemben.

Ezért fontosnak tartom, hogy a közös európai érdekeinket is inkább előtérbe helyezzük a kommunikációnkban. És arra, hogy a korábbiaknál jobban felkészültek legyünk arra, hogy kisebb jelentőségű nemzeti érdekeinket a nagyobb, a cselekvőképes EU iránti érdekeink mögé helyezzük. Ennek fényében Németország támogatta a többségi döntéseket például a közös kül- és biztonságpolitika területén. Az előadásomat István és Gizella házasságával kezdtem. Minden házasság keresztülmegy hullámvölgyeken is. Anita Ekberg svéd színésznő, akinek volt némi szakértelme ezen a területen, egyszer azt mondta: "A házasságban fontos megérteni, hogyan lehet egymással harmonikusan vitatkozni." A magyar-német kapcsolatok összhangjának megszilárdítása érdekében két évvel ezelőtt elindítottak egy úgynevezett „pozitív menetrendet“. A tudomány és a technológia területén tovább kell erősíteni az együttműködést mindkét fél érdekében annak érdekében, hogy országaink megfeleljenek a globális verseny kihívásainak.

Bízom abban, hogy a Magyarország és Németország közötti barátság - még a legmagasabb szintű házasság nélkül is, mint 1000 évvel ezelőtt - elég erős ahhoz, hogy kiállja ezt a mostani próbát. Közös alapunk stabil. De ma minden eddiginél inkább szükségünk van arra, hogy szem előtt tartsuk a közös értékeinket, egymás kölcsönös támogatását és az összefogást.

Köszönöm a figyelmüket!

Vortrag an Mathias Corvinus Collegium MCC

Guten Abend meine Damen und Herren, ich wurde eingeladen, heute zu Ihnen als deutscher Botschafter in Ungarn über unsere bilateralen Beziehungen zu sprechen.

 Wo da anfangen? Diese Beziehungen reichen mehr als 1000 Jahre zurück. Sie brauchen trotzdem keine Sorge zu haben, ich werde Sie nicht mit einem historischen Vortrag langweilen. In der ungarischen Geschichte sind Sie alle mit Sicherheit bewanderter als ich. Das historische Bewusstsein meiner ungarischen Gesprächspartner beeindruckt mich immer wieder. Am Anfang der deutsch-ungarischen Beziehung stand eine Ehe - die Ehe von Gisela von Bayern und König Stephan. Gisela kam nicht allein. Mit ihr kamen zahlreiche Missionare, Priester, Ritter und Gefolgsleute; Ungarn wurde endgültig christianisiert. Wenn man so will, könnte man also behaupten, dass die Beziehungen zwischen unseren beiden Ländern mit der Schaffung einer gemeinsamen Wertegrundlage begannen. Stephan erhielt daraufhin durch einen päpstlichen Gesandten die Königskrone, und es ist ihm zudem gelungen, die Unabhängigkeit seines Landes zu wahren, ohne in ein Lehensverhältnis zum römisch-deutschen Kaisertum zu geraten.

Das deutsch-ungarische Verhältnis begann also sehr vielversprechend. Doch leider blieb nicht alles immer so harmonisch. Die ungarischdeutschen Beziehungen durchlebten wechselvolle und auch schwierigere Zeiten. 1848 rief der Schriftsteller József Bajza vor der Akademie der Wissenschaften sogar aus: „Die deutsche Sprache und Kultur ist eine Gefahr für unsere Nation. ... Nicht hassen sollen wir den Deutschen, sondern uns vor ihm hüten.“ Ich weiß nicht, wie die Reaktion auf diese Rede ausfiel, aber nachhaltigen Effekt hat sie glücklicherweise nicht gehabt.

Wie gesagt, ich halte keinen historischen Vortrag, und deshalb überspringe ich 90 Jahre, obwohl während dieser 90 Jahre viel geschehen ist zwischen und mit unseren beiden Ländern, und komme zu dem absoluten Tiefpunkt der ungarischen-deutschen Beziehungen während der Naziherrschaft. Sie hat unsagbares Leid insbesondere über ungarische Jüdinnen und Juden gebracht.

Ich freue mich daher sehr, dass Ungarn in der Internationalen Allianz für Holocaust-Gedenken (IHRA) zu den stärksten Befürwortern einer Antiziganismusdefinition gehörte, die unter deutschem Vorsitz verabschiedet wurde. Doch es gibt auch viele Höhepunkte in unserem bilateralen Verhältnis. Zum Beispiel das „Paneuropäische Picknick“ im Sommer 1989. Mit der mutigen Grenzöffnung und der nicht weniger mutigen Hilfe für unsere deutschen Landsleute bei ihrer Flucht in den Westen wurde Ungarn zum Vorreiter im Freiheitskampf der osteuropäischen Länder.

Ganz im Sinne des Vertrags über die freundschaftliche Zusammenarbeit und Partnerschaft in Europa, den Deutschland und Ungarn nur drei Jahre nach den immensen Umwälzungen in Europa unterzeichnet haben, erstrecken sich heute die deutsch-ungarischen Beziehungen über die ganze Bandbreite der Gesellschaft: Angefangen von vielen binationalen Ehen und noch mehr Freundschaften über Städtepartnerschaften und über einen überaus engen kulturellen und wissenschaftlichen Austausch bis hin zum Sport: Sogar mir, der sich für Sport und Fußball nicht sonderlich interessiert, ist zum Beispiel der Name Pál Dárdai vom Hertha BSC ein Begriff. Er gehört zu den vielen Ungarn, die in Deutschland leben und arbeiten, während viele Deutsche wiederum insbesondere das Leben in Budapest und am Balaton genießen.

Ungarn ist zudem eines der wenigen Länder, in denen es noch eine substantielle und aktive deutsche Minderheit gibt, die ebenfalls zum lebendigen Austausch zwischen unseren beiden Ländern beiträgt. Sie nimmt eine wichtige Brückenfunktion ein, wenn es darum geht, Verbindungen, Zugänge und gegenseitiges Verständnis zu schaffen. Und auch wenn József Bajza vor 170 Jahren vor der deutschen Sprache gewarnt hat: In Ungarn gibt es immer noch eine hohe Zahl an Menschen, die deutsch sprechen oder lernen. Das gilt zu meiner Freude auch für die Politik. Ich kann viele meiner Gespräche hier auf Deutsch führen. Zu meiner Schande muss ich zugeben, dass das umgekehrt nicht gilt – trotz aller Mühe, die ich mir gebe.

Ich könnte nun lange über die kulturellen Beziehungen referieren. 1994 wurden sie in einem bilateralen Abkommen institutionalisiert, und die darin angesprochenen Felder der kulturellen Zusammenarbeit lesen sich wie das ABC des Kulturaustauschs: Von A wie Auslandsschule, über S wie Sprachkurse bis zu W wie Wissenschaftsaustausch. Aber um die Dichte der ungarisch-deutschen Kulturbeziehungen zu illustrieren, reicht, glaube ich, der Hinweis, dass die Akademie der Künste in BerlinBrandenburg sechs Jahre lang von einem Ungarn geleitet wurde, nämlich von György Konrad. 4 4 Erwähnen möchte ich noch das Deutsch-Ungarische Forum. Es hat in den letzten Jahren den Schwerpunkt auf den Dialog mit jungen Deutschen und Ungarn gelegt und ist zu einer wichtigen Diskussionsplattform für Akteure aus Politik, Wissenschaft, Kultur, Zivilgesellschaft und Wirtschaft geworden.

Und damit bin ich auch schon beim nächsten Stichwort: Wirtschaft. Ich will Sie hier nicht mit Zahlen langweilen, aber ganz ohne komme ich nicht aus, denn sie sprechen für sich. Mehr als ein Viertel der ungarischen Ausfuhren gehen nach Deutschland. Deutsche Direktinvestitionen machen ca. 20% aller ausländischen Direktinvestitionen in Ungarn aus. Ende letzten Jahres hat Außenminister Szijjártó in der Presse darauf hingewiesen, dass die meisten der 2020 von Ungarn geförderten Großinvestitionen aus Deutschland stammten, 19 an der Zahl. Diese Förderung ist gut angelegt, denn sie nützt der ungarischen Volkswirtschaft: nicht nur, weil die deutschen Unternehmen Arbeitsplätze schaffen und Steuern bezahlen, sondern weil sie auch einen großen Teil ihrer Gewinne wieder im Land reinvestieren: in den letzten Jahren durchschnittlich 1,1 Mrd. Euro pro Jahr. Kurzum:

Beide Wirtschaften sind so eng miteinander verflochten, dass – wie schon geschehen – in Ingolstadt die Bänder bei Audi still stehen, wenn es in Győr hakt.

Wie intensiv und vertrauensvoll die Zusammenarbeit zwischen Ungarn und Deutschland ist, zeigt sich gerade in dem Bereich, in dem sich die Souveränität eines Nationalstaates vielleicht am deutlichsten verkörpert: im Bereich der Sicherheit und Verteidigung. Unsere beiden Länder arbeiten hier so eng wie wohl mit keinem anderen Land zusammen. So rüstet Ungarn seine Streitkräfte mit dem deutschen Panzer Leopard aus; in einem Gemeinschaftsunternehmen wird zusammen mit Rheinmetall ein neuer Schützenpanzer mit dem Namen Lynx gefertigt werden und so weiter; die Liste ließe sich fortsetzen. Das positive Bild, das ich hier zeichne, mag einige von Ihnen überraschen. Denn wer die Zeitung aufschlägt oder den Fernseher anschaltet, gewinnt oft den Eindruck, dass die deutsch-ungarischen Beziehungen vor allem schwierig geworden sind. Wie schon an deren Anfang, als es um die Christianisierung ging, scheint es auch heute wieder – das ist nicht ohne Ironie – um die gemeinsame Wertegrundlage zu gehen. Politische Reizthemen wie zum Beispiel Rechtsstaatlichkeit und Migration werden in unseren beiden Ländern sehr kontrovers und auch emotional diskutiert.

Diese Diskussion wird nicht zuletzt auch durch die mediale Berichterstattung angeheizt. Wenn ich ungarische Zeitungen aufschlage oder Fernsehberichte über Deutschland sehe, habe ich manchmal das Gefühl, dass nicht mein Heimatland gemeint sein kann. Grundsätzliche gesellschaftliche Werteentscheidungen werden in unseren beiden Ländern offenbar teilweise unterschiedlich gesehen. Zum Beispiel die gleichgeschlechtliche Ehe. Sie war auch in Deutschland umstritten, und die Abstimmung im Bundestag verlief nicht nach den üblichen Parteilinien – Regierungsparteien vs. Oppositionsparteien - , sondern die Mehrheit der Abgeordneten der CDU/CSU, einschließlich Bundeskanzlerin Merkel stimmten dagegen. Aber die Befürworter hatten die Mehrheit, und seit 2017 ist es gleichgeschlechtlichen Paaren in Deutschland möglich zu heiraten. Das ungarische Parlament traf bekanntlich eine gegenteilige Entscheidung.  Unabhängig davon, ob man das persönlich für gut oder schlecht hält, ist zunächst entscheidend, inwieweit diese oder ähnliche Fragen in dem Rahmen gelöst werden, den ‚die Achtung der Menschenwürde, Freiheit, Demokratie, Gleichheit, Rechtsstaatlichkeit und die Wahrung der Menschenrechte‘ abstecken – ich habe gerade aus Art 2 des Vertrages über die Europäische Union zitiert.

Und dann gibt es natürlich die politische Ebene. Weil wir inzwischen eine europäische Innenpolitik haben und die Grenzen zwischen Außen- und Innenpolitik in der EU nicht mehr so klar gezogen werden können, werden über solche

Ich halte das für legitim, auch wenn dabei immer die unterschiedlichen historischen Erfahrungen und politischen Traditionen in Rechnung gestellt werden müssen. Und nicht nur legitim, sondern überaus wichtig sind solche Debatten, wenn es um die Rechtsstaatlichkeit selbst geht, also zum Beispiel um Fragen der Gewaltenteilung, und zwar sowohl in horizontaler Hinsicht zwischen Exekutive, Legislative und Judikative – und ich würde da die Medien als vierte Gewalt hinzuzählen, als auch in vertikaler Hinsicht zwischen den verschiedenen Ebenen der staatlichen Gliederung. Das ist keine Frage der Ideologie, keine Frage der weltanschaulichen Werte, sondern da geht es um die Funktionsfähigkeit jener Art freiheitlicher Demokratie, der wir uns als Europäer alle verpflichtet fühlen und die allein im Sinne von Karl Popper einen offenen Prozess um die bestmögliche Lösung erlaubt.

Nur darum geht es in der Diskussion über die Rechtsstaatlichkeit in Brüssel. Bekanntlich wurde in der EU ein Verfahren gegen Ungarn eingeleitet, weil – so der Text des einschlägigen Artikels 7 des EUVertrages – ‚die eindeutige Gefahr einer schwerwiegenden Verletzung der in Art 2 genannten Werte‘ gesehen wird. Wenig überraschend sieht das die ungarische Regierung selbst ganz anders. Diese Diskussion findet, wie gesagt, in Brüssel statt, und deswegen will ich dazu nichts weiter sagen. Aber es ist, glaube ich, wichtig, dass über dieses Thema ein offener und konstruktiver Dialog von gleich zu gleich und auf Augenhöhe geführt wird. Es ist zugleich wichtig, dass über dieses Thema ein offener und konstruktiver Dialog von gleich zu gleich und auf Augenhöhe geführt wird. Wir haben deshalb während unserer EU-Präsidentschaft mit einem neuen, präventiven Rechtsstaatsdialog begonnen. Auf der Grundlage des jährlichen Berichts der EUKommission wird nun über die Lage der Rechtsstaatlichkeit jedes einzelnen Mitgliedsstaats reihum umfassend diskutiert werden. Denn: Kein Land ist perfekt und wir können alle voneinander lernen. Und wir alle müssen daran arbeiten, dass Rechtsstaatlichkeit und unsere gemeinsamen Grundwerte sich stabil fortentwickeln. Die ersten fünf Mitgliedsstaaten haben im Herbst letzten Jahres begonnen. Auch Deutschland stellt sich dieser konstruktiven Diskussion in diesem Frühjahr.

 Lassen Sie mich bitte auch nur ganz kurz ein anderes Reizthema aufgreifen: Migration. Die dramatischen Bilder von 2015 – wir alle erinnern uns noch an die Flüchtlingskolonnen, die von Ungarn aus nach Österreich und Deutschland strömten – haben zu einer gewissen Mythenbildung geführt, die mit der Wirklichkeit nicht immer ganz deckungsgleich ist. Ich hatte im Sommer 2015 gerade meinen Dienst als Botschafter in Österreich angetreten, als Mitte September, einen Tag bevor ich mein Beglaubigungsschreiben dem österreichischen Präsidenten übergeben durfte, die deutsche Bundesregierung Grenzkontrollen zu Österreich eingeführt hat, um die Flüchtlingsströme 8 8 zu kontrollieren und einzudämmen. Es ist also keineswegs so, dass die Grenzen aus Naivität oder Kalkül offen gehalten worden wären und wir alle Flüchtlinge und Migranten – und zwischen diesen beiden Gruppen muss man differenzieren – ins Land gebeten hätten. Wahr ist vielmehr, dass die deutsche Bundesregierung auf dem Höhepunkt der Flüchtlingskrise Ungarn und Österreich zu Hilfe kam und die Weiterleitung der Flüchtlinge nach Deutschland ermöglichte. Und wahr ist, dass wir nicht zuletzt infolge unserer eigenen Geschichte das Asylrecht und den Schutz von politisch Verfolgten nicht nur als rechtliche Verpflichtung im Sinne der Genfer Flüchtlingskommission ansehen, sondern auch als eine moralische Verpflichtung im Sinne der abendländischen Werte, zu denen wir uns alle bekennen. Wahr ist freilich auch, dass Integration und das Miteinander von Kulturen kontinuierliche Arbeit von allen Beteiligten verlangt und dass Integration keine Sache von nur einer Generation ist und es durchaus Probleme gibt. Aber wahr ist ebenfalls, dass im Februar letzten Jahres immerhin 50 % der Flüchtlinge bereits einen Job hatten. Und anders, als es gelegentlich bei der Zeitungslektüre und im Fernsehen erscheint, kann ich Sie guten Gewissens einladen, Ihren nächsten Urlaub, wenn das Corona-Virus wieder Urlaube erlaubt, in Deutschland zu verbringen. Ich kann Ihnen versichern, dass Sie dort unbesorgt hinfahren und sich dort frei und ohne Angst vor Übergriffen bewegen können.

Man sollte die Schwierigkeiten also auch nicht überdramatisieren. Das Thema Flüchtlinge und das Thema Migration würde einen eigenen abendfüllenden Vortrag verdienen, deshalb will ist es bei diesen kurzen Anmerkungen bewenden lassen. Feststeht im Übrigen, dass es sich um eine Herausforderung handelt, die eine europäische Antwort erfordert.

Und damit komme ich zu einem zentralen Aspekt der deutschungarischen Beziehungen. Unsere bilateralen Beziehungen sind weitaus mehr als Beziehungen zwischen zwei Nationalstaaten. Neben unseren sehr intensiven und produktiven bilateralen Beziehungen haben wir einen großen gemeinsamen Nenner, der uns verbindet: die Mitgliedschaft in der EU. Das deutsch-ungarische Verhältnis ist Teil der europäischen Integration. Die EU wird oft mit Bürokratie gleichgesetzt, und Bürokratie nervt uns natürlich alle (das sage ich als Bürokrat). Aber es wird oft dabei unterschlagen, dass diese viel geschmähte Brüsseler Bürokratie von den Mitgliedsstaaten, von unseren eigenen Regierungen also gesteuert wird. Die Kritik an Brüssel schließt also Selbstkritik mit ein.

Und die in jedem Fall sehr viel lauter und eindrucksvoller ist als die, die jeder Nationalstaat für sich hätte. Europäische Integration und nationale Souveränität stehen daher aus meiner Sicht in keinem Widerspruch. Denn nationale Souveränität, wenn sie mehr sein will als Folklore, setzt Handlungsmöglichkeit voraus, und erst die EU verschafft uns in einer globalisierten Welt gegenüber den globalen Playern jene Handlungsmöglichkeiten, die wir brauchen, um unsere Interessen durchzusetzen.

Ich halte es deshalb für wichtig, dass wir auch in unserer Kommunikation unsere gemeinsamen europäischen Interessen stärker in den Vordergrund stellen. Und dass wir mehr als bisher bereit sind, unsere kleineren nationalstaatlichen Interessen zugunsten dem größeren Interesse hintanzusetzen, das wir an einer starken, handlungsfähigen EU haben müssen. Vor diesem Hintergrund hat sich Deutschland im Bereich der Gemeinsamen Außen- und Sicherheitspolitik zum Beispiel für Mehrheitsentscheidungen eingesetzt.

Ich habe mit dem Ehepaar Stefan und Gisela begonnen. Jede Ehe geht durch Hochs und Tiefs. Die schwedische Schauspielerin Anita Ekberg, die auf diesem Gebiet über einige Expertise verfügte, sagte einmal: „In der Ehe ist es wichtig, dass man versteht, harmonisch miteinander zu streiten.“ Um die Harmonie in den ungarisch-deutschen Beziehungen zu festigen, wurde vor zwei Jahren eine sogenannte ‚Positiv-Agenda’ ins Leben gerufen. Auf dem Gebiet der Wissenschaft und Technologie soll die Zusammenarbeit im gegenseitigen Interesse noch weiter intensiviert werden, um unsere beiden Länder fit zu machen für die Herausforderungen des globalen Wettbewerbs.

. Ich bin zuversichtlich, dass die Freundschaft zwischen Ungarn und Deutschland - auch ohne Eheschließung auf höchster Ebene wie das damals vor 1000 Jahren der Fall war - stark genug ist, diese Probe zu bestehen. Unser gemeinsames Fundament ist stabil. Aber dafür brauchen wir heute mehr denn je die Orientierung an gemeinsamen Werten, wechselseitige Unterstützung und den gemeinschaftlichen Zusammenhalt.

Vielen Dank für Ihre Aufmerksamkeit!