Olvasási idő: 2 perc

Sayfo Omar, az MCC Migrációkutató Intézetének vezető kutatója volt a szombathelyi képzési központ tanévzáró előadásának vendége. Az este folyamán olyan témák került szóba, mint az iszlám vallás kialakulása, az iszlám és az iszlamizmus elkülönítése, illetve az iszlamizmus és a migráció kapcsolata.

Sayfo Omar előadása első szakaszában bemutatta a hallgatóság számára, hogyan is alakult ki az iszlám vallás, illetve melyek azok a főbb jogforrások, amikhez a vallási vezetők és a hívők igyekeznek hűek maradni. A korán mellett fontos szerepet játszanak a prófétai hagyományok, valamint a közmegegyezés.

A közönség megtudhatta mi a különbség az iszlám és az iszlamizmus között. Sayfo Omar hangsúlyozta, hogy míg az iszlám maga a vallás, az iszlamizmus politikai mozgalom.

A hallgatóság kérdésére Sayfo Omar elmondta, hogy a migráció során Európába vándorló fiatal muszlimok sokkal könnyebben radikalizákódnak. Ez valószínűleg a bizonytalansággal, a közösség változásával is magyarázható. Illetve megfigyelhető, hogy a migráció során az iszlám különböző irányzatainak hívei kerülnek Európába, ahol ezek az irányzatok egymással is összeütközésbe kerülnek.

Az este fő kérdése az volt, hogy az iszlám vajon a béke vagy a háború vallásának tekinthető-e. A kérdésre nem adható azonban egyértelmű és határozott válasz. Azt kell látnunk, hogy az iszlám tanításai, jogforrásai elsősorban keletkezésük kontextusában értelmezendők. Jó példa erre a „hitetlenek megölésére” vonatkozó, az Iszlám Állam és az iszlámellenesek által egyaránt gyakran idézett Korán-idézet, amely annak idején a muszlim közösség létét fenyegető háború idején született. Más kontextusban keletkezett idézetek ezzel éppen ellenkezőleg békét és megbékélést hirdetnek. Nagyon leegyszerűsítve tehát az iszlám annak a vallása, amire a közösségnek éppen a legnagyobb szüksége van.