Olvasási idő: 2 perc

A Miskolci Egyetem hallgatói számára rendeztünk egy tájékoztató nyílt napot az egyetem Élményközpontjában, hogy bemutassuk számukra, milyen lehetőségeket nyújt az MCC Egyetemi Programjának (EP) Iskolarendszere, amelybe április 16-ig várjuk az első évfolyamosok jelentkezését.

A rendezvényt Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora nyitotta meg, aki beszélt az egyetem és az MCC közötti együttműködésről is. Rektor asszony az MCC miskolci képzési központjának megnyitása óta állandó vendége az EP-sek szemeszternyitó szakmai beszélgetésének, ahol bemutatja az egyetem működését, és mesél saját karrierútjáról is.

A diákokat köszöntötte Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese is, aki bemutatta az MCC működését, beszélt az Iskolarendszer képzéseiről, a Collegium által nyújtott nemzetközi szakmai lehetőségekről, és kiemelte, aki MCC-s diák lesz, az egy inspiráló és összetartó közösségnek is a tagjává válik.

Konyári György, a miskolci MCC képviselet-vezetője elmondta, hogyan jelentkezhetnek a diákok az MCC Egyetemi Programjának Iskolarendszerébe, és bemutatta, milyen lehetőségeket nyújt a miskolci MCC a diákjai számára.

A leghitelesebben természetesen diákjaink tudnak arról mesélni, mit is jelent MCC-snek lenni, ezért őket kértük meg, beszéljenek arról, mit ad nekik a Collegium. Három diákunk – Berecz Antónia, Bencsik Tamás és Persik Áron – három különböző képzési területen tanul az egyetemen. Ez is bizonyítja, az MCC mindenki számára kínál fejlődési lehetőséget, függetlenül attól, milyen szakra jár. Hallgatóink meséltek a szakmai programokról, a hazai és nemzetközi ösztöndíj-lehetőségekről, a külföldi tanulmányutakról és mindennapjaikról, melyeket együtt töltenek a színvonalas MCC-kollégiumban, ahol a tanulás mellett azért van lehetőség a közös főzésekre, a szülinapozásokra, filmnézésekre vagy éppen társasjátékokra is.