Olvasási idő: 1 perc
Élménynapot és időutazást szervezett az MCC szombathelyi központja május 10-én az 5. évfolyamosai számára Marton-szállásra. A nap célja volt, hogy a gyerekek látványos és interaktív módon megismerjék őseink szokásait, kultúráját. Ennek megfelelően vissza kellett repülnünk több mint 1000 évet a történelemben.
A megérkezést követően átsétáltunk „az ősmagyarok” szállás területén, majd helyet foglaltunk a sztyeppe egyik otthonosabb részében. Megtekinthettünk egy 1000 éve háborítatlan ősmagyar nemzetség harci bemutatóját. Az esemény során megtudhattuk azzal, hogy az ősmagyarok miért is voltak rettenthetetlen harcosok, mi az a kelevéz és azzal is, hogy miért foglalták a következő imába őseink nevét Európa szerte: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!”
Később aztán kezdődött az igazi kaland: az ősmagyarok felengedtek lovaik hátára és beavattak minket abba is, hogy hogyan érdemes a lovakat ellátni, megülni és irányítani.
Ezt követően - és barátságuk kifejezéseképpen - asztalukhoz hívtak, ahol helyben készült langallóval vártak bennünket, aminek készítésében szívesen közreműködtek a diákok. A fiatalok kézbe vehették őseink legfontosabb fegyverét, ugyanis íj és nyíl használatát tanulták meg.