Olvasási idő: 5 perc

Komoly átrendeződés és fejlődés előtt áll az európai közlekedés, amelynek fókuszában a vasút van. A MÁV felkészült az új időszakra, megvan az ehhez szükséges, mindenre kiterjedő fejlesztési terve – jelentette ki Homolya Róbert, a társaság elnök-vezérigazgatója az MCC Egyetemi Programjának diákjaival beszélgetve.

Történelmi tény, hogy ahol a vasút megjelenik, ott beindul a fejlődés – adta meg a Kollégiumigazgatói est alaphangját Dr. Homolya Róbert, akit az MCC-s diákok a vasút, különös tekintettel a MÁV előtt álló kihívásokról és lehetőségekről kérdeztek. Az elnök-vezérigazgató – érzékeltetve a szektor „befolyását” – kiemelte, hogy amikor vasútról beszélünk, akkor többek között gondolnunk kell a gépgyártásra, az informatikára, az építőiparra és a modern kommunikációra is, hiszen a modern távíróvezetékek, az optikai kábelek, a vasútvonalak mentén futnak. A vasút hatása tagadhatatlan, amely most történelmi léptékű fejlődés előtt áll.

Az idei Európában a vasút éve – hívta fel az elnök-vezérigazgató a diákok figyelmét. A gazdaságban és a politikában a fenntarthatóság, a környezetvédelem lett a fő rendezőelv. Az üvegházhatású gázok negyedéért Európában a közlekedés felel. Az Európai Unió ezért azt tervezi, hogy 2050-re 90 százalékkal csökkenti a közlekedés által kibocsájtott üvegházhatású gázok arányát. Ez egy brutális csökkentés Homolya Róbert szerint, aki kiemelte: a kibocsátás több mint 70 százalékáért a közút, több mint 14 százalékáért a légi közlekedés, és ugyancsak 14 százalékáért a hajózás (tengerhajózás) felel, míg a vasút csak 0,5 százalékot „termel”. Ezek a számok azt is jelentik, hogy a legtöbb ember és áru, (mindkét esetben majdnem 80 százalék) a közutakat terheli. Ha el akarjuk érni az EU által kitűzött célokat, akkor minimum meg kell duplázni a vasút piaci részesedését minden szektorban. Egyértelmű, hogy merre felé kell elmozdulnia Európában a közlekedésnek, ez pedig nagy lehetőséget jelent a vasút számára – emelte ki.

Nagyon jó időszakban van a vasút, bődületes beruházásokra van szükség és lehetőség, amelyek révén jobb lesz az életünk. Magyarország, a magyar vasút készen áll az új időszakra, hiszen van fejlesztési programja, amely a Versenyképes vasút címet viseli – mutatott rá Homolya Róbert. A szektort itthoni helyzetét elemezve elmondta: a közösségi közlekedés egyetlen és legnagyobb vállalata az állami MÁV-Volán, amely

  • 57 ezer embernek ad munkát,
  • naponta 3400 vonatot és 47 ezer buszjáratot közlekedtet,
  • évente 800 millió utazást bonyolít le,
  • és évente 5-600 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik, amelyből 100-110 milliárd fontot tesz ki a jegybevétel.

Ez utóbbival kapcsolatban a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a covid erősen éreztette itt is a hatását, csak tavaly 60 milliárd forinttal csökkent a bevétel, és idén is kb 40-50 százalékon vannak, ami „brutális mennyiségű” pénz.

Ebből a pozícióból indul, az egyébként idén 175 éves magyar vasút, amely a rendszerváltás utáni sokkból talpra állva – lévén, hogy egy egész országra kiterjedő rendszerről van szó –, egy 10 éves kitekintéssel bíró fejlesztésbe kezdett, hogy valóban versenyképes szereplő és alternatíva legyen. Mi kell ahhoz, hogy versenyképes legyen a vasút? – tette fel a kérdést a magyar közlekedési vállalat elsőszámú vezetője. Az egyéni közlekedéssel szemben alternatívát kell nyújtania, azaz gyorsabbnak kell lennie, jó menetrend kell (ütemes menetrend), és vonzó, jó szolgáltatást kell nyújtania komfortos, modern járművekkel és átszállási lehetőséget biztosító megállókat, állomásokkal. Ezért a MÁV fejlesztése a pályahálózat korszerűsítésén túl, a járműállomány modernizálására, és az állomások, illetve pályaudvarok felújítására koncentrál. Stratégiai szerepünk van, de be kell fektetni, hogy ebből forgalom legyen – hívta fel a figyelmet.

Zárásként Homolya Róbert kiemelte, a cél a térség és a MÁV szempontjából is az, hogy bekapcsolódjanak az európai nagysebességű vasúti hálózatba, amelyre már készen állnak a tervek, azaz belátható időn belül ez a terv is valósággá válik.

A Kollégiumigazgatói estet azért hoztuk létre, hogy az MCC Egyetemi Programjában résztvevő diákok kötetlen formában találkozhassanak és beszélgethessenek aktuális, őket érdeklő és a jövőjüket befolyásoló témákról Magyarország meghatározó vezetőivel és véleményvezéreivel.  Az est vendégei voltak eddig többek között, Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatója, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Kruchina Vince, a NÚSZ Zrt vezérigazgató-helyettese, valamint Lobenwein Norbert fesztiváligazgató (VOLT, Balaton Sound).