Olvasási idő: 2 perc

Az elmúlt héten sem maradt az MCC debreceni közönsége figyelemfelkeltő előadás nélkül! Rod Dreher "Szent Benedek válaszútján" című könyve jelentette a beszélgetés origóját.

Dreher könyve azt a témát veti fel, hogy a valódi kereszténység már tényszerűen kisebbségben van és egy kereszténység utáni korban élünk. Az előadás szép számú érdeklődőt vonzott a Kálvinista Rómában, ahol Nagypál Szabolcs az MCC Jogi Iskolájának vezetője, jogász, római katolikus teológus értekezett Botos Mátéval a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensével, történésszel.

A beszélgetés elején rögtön két részre választották a kereszténység jelentését Jancsó András moderator kérdésére az előadók: egy értélmezésben vallási rendszert, míg másikban a keresztény civilizációt vizsgálták. A kereszténység természetesen már nem olyan, mint száz évvel ezelőtt, de mindkét előadó kiemelte, hogy a kereszténység örök és sohasem lesz vége.

A rendkívül tartalmas bő másfél órás eseményen a társadalmi átalakulások mellett, a politika és a vallás viszonya is szóba került. Az előadók hangsúlyozták a keresztény felekezetek közötti ökumenikus párbeszéd fontosságát. Záró kérdéskörben az iszlám Európai térnyerése is terítékre került. Nagypál Szabolcs véleménye szerint, a kereszténység egyik feladata lesz a jövőben egy élő kapcsolatot, valódi párbeszédet kialakítani az iszlámmal. Ez egy részről nehéznek ígérkezik, hiszen az iszlám egy másik nagy világvallásként tükörként áll a kereszténység előtt. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy fontos közös vonás a két vallás között az egyistenhit, ami elősegítheti a párbeszédre való hajlandóságot.