Olvasási idő: 7 perc

Halhatatlan Magyar Sportolók. Olyan egyéniségek, akik nemcsak a magyar, de az egyetemes sport legnagyobbjai! Nevüket nemcsak itthon, de az egész világon ismerik. Megszállottak, céltudatosak, és bár már nem élsportolóként élik mindennapjaikat, ma is nagyon aktívak.

Titi, azaz Nagy Tímea vívó-párbajtőrvívó és Tonó, azaz Faragó Tamás vízilabdázó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének két tagja látogatott el meghívásunkra a miskolci MCC-be. Amikor a két sportóriás belépett a terembe, a közönség tapssal üdvözölte őket. A miskolciak így köszönték meg a legendáknak azokat az eredményeket, amelyek büszkeséget, dicsőséget hoztak nemcsak a magyar sportvilág, de az egész magyar nemzet számára. Hiszen micsoda eredmények vannak mögöttük! Hány alkalommal húzták fel miattuk az árbóc lemagasabb fokára a magyar zászlót, és hányszor játszották el tiszteletükre a magyar Himnuszt! Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok, 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban nyert olimpiát, emellett hatszoros világbajnok, Európa-bajnok, hatszoros magyar bajnok. Faragó Tamás 1976-ban, Montrealban lett olimpiai bajnok, korábban, 1972-ben Münchenben olimpiai ezüstérmet szerzett csapatával, 1980-ban, a moszkvai olimpián pedig bronzérmet, de volt világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és kilencszeres magyar bajnok is.

A sportolókat Füleky András, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének igazgatója kérdezte.

A két sportoló – Titi a maga visszafogott, szerény stílusával, Tonó pedig a magabiztos, sármos, vidám személyiségével – teljesen levette a lábáról a közönséget. Őszinték voltak, nyíltan beszéltek önmagukról és a nehézségekről is. Végig érezhető volt a két sportoló egymás iránti kölcsönös tisztelete és szeretete. Többször is előfordult, hogy valamelyikük a másik tehetségét, nagyszerűségét emelte ki, akkor is, amikor saját magáról kellett volna beszélnie.

 

A kezdet

Nagy Tímea a sportolói életútjának indulása kapcsán elmesélte, ő nem akart olimpiai bajnok lenni, csak szerelmes volt egy fiúba, miatta ment le az edzőterembe. A fiú két hét után abbahagyta a vívást, de Titi ott ragadt az edzéseken. Mint mondta, nem volt túl ügyes, de mindig elég konok volt ahhoz, hogy amit elhatározott, azt véghez is vigye. Kitartása később is jól jött, amikor már olimpiai bajnok akart lenni, de edzője nem látta elég tehetségesnek, és lemondott róla. Ő viszont sírva kérte édesapját, segítsen, akinek egy üveg konyakkal sikerült rávennie lánya edzőjét, vegye vissza a csapatba.  

„Én tehetséges voltam!” – mondta Tonó nevetve a maga vicces, cseppet sem szerény stílusában. Mindig mindenhol úgy bántak vele, mint egy nagy tehetséggel, de éppen ezért ő mindig többet edzett, mint a többiek, mindig tovább maradt az uszodában.

 

Szorgalom és tehetség

Mindketten fontosnak tartják a szorgalmat, anélkül nem lehet eredményt elérni – mondják. Viszont míg Nagy Tímea azt vallja, a szorgalom fontosabb, mint a tehetség, Faragó Tamás szerint önmagában a szorgalom kevés. A vízilabdás szerint az igazi tehetség az „Isten adta tehetség”, ami egy komplex fogalom: testi-lelki-szellemi egységet jelent. Ha valakinél ez nincs meg, akkor csak egy műkedvelő játékos lehet. Tonó szerint sok technikás sportoló van, sok „firkás”, aki taktikailag is „ott van”, de a hármas egység – nevezhetjük energiának is – kell ahhoz, hogy valaki nagyon jó legyen. Szerinte a tehetség az, aki meg tudja csinálni, amit a másik nem, a zseni pedig, aki megcsinálja azt, amit a másik el sem tud képzelni.

 

Edzők. Mindent a siker érdekében?

Faragó Tamás elmondta, voltak nagyon jó edzői, akik sok mindenben segítették, elsősorban a nevelésében játszottak fontos szerepet. A szeretet hosszú távon nagyon sokat tud segíteni – tette hozzá. Mindig tisztelte az edzőit, de úgy véli, a játékosok „csinálják” az edzőt. Számára azért voltak fontosak a mesterei, mert igazi személyiségek voltak, megfeleltek annak, amit a tehetségekről gondolt, a testi-lelki-szellemi egységet képviselték.

Nagy Tímea őszintén – könnyeit nyelve – elmesélte, néha bizony nagyon nehéz döntéseket kell hoznia egy élsportolónak. Amikor az első olimpia megnyerése után – egy szintén olimpiai bajnok sportoló barátja tanácsára – edzőt váltott, nem volt könnyű döntés, de akkor úgy érezte, ezt kell tennie. Utólag viszont ezt megbánta, mert úgy véli, a siker érdekében feláldozta az edzőjét, aki addig mindig ott állt mellette. Ezért – mondja – a második olimpiai aranyérem nem csillog úgy számára, mint az első. Tévedését azonban később kijavította, visszatért előző mesteréhez.

 

Mire tanít a sport?

Az igazi élsportolók megszállottak, „be vannak kattanva” – mondja Tonó. Azt érzed, mindenáron meg akarod szerezni azt az érmet! De mi van akkor, ha a tiéd? Jön az újabb cél. A sport sok mindenre megtanít, pontosságra, lemondásra, ez egy embert próbáló és embert nevelő dolog. Ha valaki a sportra adja a fejét, annak tudnia kell, hogy ott mindig csak a maximumot lehet nyújtani. Bármilyen meccsről legyen szó, a játékosnak a legjobb teljesítményt kell hoznia, mert ezért megy ki a néző. „Minden lépés egy lehetőség” – idézi Polgár Judit sakkolimpiai bajnokot. Függetlenül minden technikai, taktikai tényezőtől, ha összeadjuk a jó és rossz döntéseket, akkor kijön a végeredmény. Hogy a vereséget miként lehet feldolgozni? Az már más kérdés.

Az edzőknek viszont őszintéknek kell lenniük a gyerekekhez, mert sok energiát és időt megspórolunk ezzel mind a szülőnek, mind a gyereknek. Meg kell mondani, ha a gyerek nem tehetséges egy sportágban! Ha nem így teszünk, az becstelenség, és csak azt érjük el vele, hogy a gyereknek elmegy a kedve a sporttól. A sport élményszerűségét nem szabad elfelejteni, azt, hogy attól, hogy valaki nem lesz élsportoló, fontos, hogy szeresse a sportot.

Nagy Tímea szerint is sok mindenre megtanít a sport, többek között tisztességre és céltudatosságra. „Én nem tudok cél nélkül éni, mindig kell valamit csinálni” – mondja, majd elmeséli, 47 éves korában elhatározta, minden nap megcsinál 50 fekvőtámaszt, de elkezdett thai bokszolni is, mert 60 évesen szeretne olyan köríves rúgást csinál, mint a profik. Bár már nem élsportolóként éli mindennapjait, ma is 4 órakor kel reggelente („Na ne! Ezt itt kell Miskolcon megtudnom?” – mondja Tonó nevetve.) Faragó Tamáshoz hasonlóan ő is vallja, bár nem mindenkiből lesz olimpiai bajnok, de azért a sport sok mindent ad annak is, akiből nem lesz kiemelkedő élsportoló. A lényeg, hogy az ember boldog legyen! Mindegy, hogy ezt olimpiai bajnokként vagy máshogy éri el. „Én ennél boldogabb életet nem tudok elképzelni magamnak, és ezt a sportnak köszönhetem” – mondja.

Sok mindenről volt még szó, szülői szerepekről, nevelésről, anyai engedékenységről, edzői feladatokról és nagy versenyek előtti rituálékról. Sokáig kérdezgettük volna még őket, hiszen mind sportolóként, mind emberként halhatatlanok ők. Példaképek, akiktől sokat tanulhatunk!