Olvasási idő: 1 perc

A fülbemászó slágert mindenki ismeri, és talán a mai napig dúdolja, ha meghall belőle egy-egy sort. Kövér László, az MCC Középiskolás Program környezet és természet moduljának vezető oktatója azon szerencsés emberek közé tartozik, akinek a dal valósággá lett. 2023. március 23-án csütörtökön meg is osztotta lenyűgöző kalandját a fekete kontinensről a székesfehérvári képviselet teltházas előadásán.

Kövér László interaktív prezentációjában hívta fel a figyelmet arra, hogy kívülről nézve nagyon fontos, hogy próbáljunk meg elszakadni a kontinenssel szembeni sztereotípiáktól, legyenek azok negatívak, vagy akár pozitívak. Kiemelte, a kéthetes tanzániai útja során részt vett egy tudományos konferencián, illetve az eredetileg hét napos Kilimandzsáró túrát hat nap alatt sikerült teljesítenie. Az expedícióról készült és bemutatott képek és rövid videók lenyűgözőek voltak és általa még közelebb kerülhetett a hallgatóság szívéhez a fekete kontinens.

Köszönjük szépen az izgalmas beszámolót!