Olvasási idő: 2 perc
Először látogatott el Királyhelmecre Fa Nándor, a világhírű magyar szólóvitorlázó, akit a bodrogközi magyar közösség kitörő lelkesedéssel és tisztelettel fogadott. Nem mindennapi élményben lehetett része annak, aki eljött: egy olyan ember beszámolóját hallgathatták meg testközelből, aki nemcsak a hullámokat győzte le, hanem saját határait is nap mint nap kiszélesítette, és aki megmutatta, miként lehet emberként helytállni a legnehezebb körülmények között is.
Fa Nándor mesélt a kezdetekről – arról, hogyan született meg benne a vitorlázás iránti vágy, milyen gyermekkori álmok vezették őt a víz felé, és hogyan vált ez a vágy végül élete szenvedélyévé, mindennapjainak mozgatórugójává. Őszintén beszélt arról is, hogy az út, amely elvezetett a világ legnagyobb vitorlásversenyeihez, nem volt sima vagy egyenes: teli volt nehézségekkel, kudarcokkal, kételyekkel – és mégis, minden egyes akadály csak megerősítette őt az elhatározásában.
Az előadás során kiemelt figyelmet kapott a Vendée Globe, a világ egyik legkeményebb és legelismertebb szólóvitorlás versenye. Ez az a megmérettetés, amelyen a résztvevők egyedül, megállás nélkül hajózzák körbe a Földet, miközben kizárólag önmagukra számíthatnak. Nem számíthatnak külső segítségre – a versenyzők csak a hajóra, az óceánra, az időjárásra és önmagukra vannak utalva. Fa Nándor nemcsak, hogy teljesítette ezt az embert próbáló kihívást, hanem saját maga által tervezett és épített vitorlással vágott neki az útnak. És sikerrel ért célba. Ezzel sporttörténelmet írt, neve bekerült a magyar és a nemzetközi vitorlázás legnagyobbjai közé: ő lett az első magyar, aki egyedül körbevitorlázta a Földet.
Az előadás azonban nem csak a rekordokról szólt. Sokkal mélyebb rétegeit tárta fel annak az útnak, amit a nyílt óceánon bejárhat az ember. Fa Nándor őszintén mesélt arról, mi történik, ha hosszú heteken át nincs más társasága, csak az elemek.
Az óceán kegyetlenül őszinte tükör: megmutatja, kik vagyunk valójában. Megtapasztaljuk a magányt, a félelmet, a kudarcokat – és ha szerencsénk van, megtanuljuk, hogy a legnagyobb viharokat nem kívül, hanem belül, önmagunkban kell legyőzni.