Olvasási idő: 1 perc

A legutóbbi németországi választások kapcsán tartott előadást az MCC-ben Frank Spengler közgazdász. Az MCC Magyar-Német Intézet tanácsadója Németország 2021 utáni politikai helyzetét mutatta be. Spengler szerint 2025 előtt a lakosság részéről erős volt a politikai változás iránti igény: a lakosság kétharmada új kormányt akart és a gazdasági fellendülés, a migráció, a védelem, valamint a biztonság volt a fő szempont. Az előadáson elhangzott: sokan úgy vélték, hogy Németország túl sok bevándorlót fogadott be, és a választójogi változások is befolyásolták a szavazói magatartást.

A német választási hatóság által közzétett eredmények szerint a kereszténydemokrata CDU-CSU szövetség a szavazatok 28,6%-ával győzött február 24-én. Ennek eredményeként Friedrich Merz lehet a következő kancellár, azonban még koalíciós tárgyalások várnak rá. Spengler ismertette, hogy Merz az Európai Parlamentben szerzett tapasztalatot, de kormányzati gyakorlattal nem rendelkezik. 2018-ban visszatért a politikába, egyesítette a CDU-t, és a konzervativizmus irányába tolta el a pártot. A CDU prioritásai közé tartozik a gazdaságélénkítés, a migrációs politika átalakítása és a jóléti állam reformja.