Olvasási idő: 2 perc
Miért gondoljuk azt, hogy egy hosszú nap végén a tévé kikapcsolhat minket? Miért nem azzal kapcsolunk ki, hogy mindent pont kikapcsolunk magunk körül? Egy átlagos városban – mint például Veszprém – egy nap alatt legalább 4620 szimbólummal, márkatartalommal, jelzéssel, tömegkommunikációs jellemzővel – nevezzük bárminek is – találkozhat egy lakos. Ilyen információhalom közepette agyunkat nehéz lecsillapítani.
A médiafogyasztásunk az elmúlt években amúgy is a sokszorosára nőtt, gondoljunk csak a ránk zúduló új fogalmakról, mint a streaming tartalom és szolgáltató, digitális szülő. Erre a megnövekedett szokásra utal az is, hogy mindig keletkeznek a digitális tartalmakkal kapcsolatban új kifejezések (chatbot, chatGPT).
Ami megnehezíti ezt a fogyasztást és változtatja is egyben az emberek személyiségét, hogy bármilyen mennyiségben tudnak már válogatni és beemelni a tartalmakból. Anno várták a családok együtt a tévé előtt péntekenként a Dallas, keddenként a Klinika következő epizódját, most már nem szorulnak rá az egyetlen publikált sorozatra. Csatornák százainak tartalma közül válogathatnak és korlátlan mennyiségben nézhetnek akár évadokat egyben. Az egyszerűség régen családokat együtt ültetett a tévé elé, s másnap meg tudták beszélni az aktuális epizódot a barátokkal, munkahelyen, iskolában. Ma már elkülönülve tud mindenki saját kedvenc tartalmat fogyasztani, s nincs kivel megbeszélni, főleg, ha a streaming szolgáltató algoritmusa a baráti körnek másik pár száz filmet ajánlott a több ezres tartalomból aznap.
Fogyasztók vagyunk, befogadók, gazdatestek vagy áldozatok? Érdemes átgondolni, hogy ki használ kit, az ember a szolgáltatást, vagy a szolgáltató az embert? Balatoni Mónika, az MCC Média Iskolájának kutató tanára veszprémi előadásában fantasztikus összképet kaphattunk a médiáról, tartalmakról és önmagunkról.a
