Olvasási idő: 2 perc

Két különböző helyszínen, mégis hasonló élményekkel gazdagodhattak a diákok a Mini Marvium eseményein, amelyek a Középiskolás Program klubdélutánjainak részeként valósultak meg. Az államszimulációs vetélkedő során a közös gondolkodás, az érvelés és a kreatív problémamegoldás került a középpontba.

Az MCC Tas vezér utcai és miskolci képzési központjában megvalósuló alkalmakon a résztvevők Marvium világán keresztül próbálhatták ki magukat különböző érvelési és gondolkodtató helyzetekben. A foglalkozások középpontjában Szilasföld, a fiktív tartomány állt, amelynek kihívásait a csapatok közösen dolgozták fel. A diákok érvekkel, ötletekkel és kreatív megoldásokkal járultak hozzá a feladatokhoz, miközben saját álláspontjukat is meg kellett fogalmazniuk és képviselniük.

A két helyszín között a feladatok logikája azonos volt, ugyanakkor a miskolci alkalom különlegességét az adta, hogy ezúttal nemcsak a Középiskolás Program diákjai csatlakozhattak, így egy nyitottabb közegben zajlott a közös munka. A csapatok mindkét helyszínen komplex módon mutatták be Szilasföld működését és sajátosságait, miközben egy váratlan krízishelyzetre is megoldást kellett találniuk.

Az ilyen helyzetekben különösen jól megmutatkozott a diákok együttműködése, rugalmassága és kreativitása, miközben a feladatmegoldást végig aktív részvétel és jó hangulat kísérte.

A tapasztalatok azt mutatták, hogy a Mini Marvium államszimulációs vetélkedő egyszerre jelent szellemi kihívást és közösségi élményt: a résztvevők nemcsak egy fiktív világ dilemmáira kerestek válaszokat, hanem érvelési készségeiket, együttműködésüket és problémamegoldó gondolkodásukat is fejleszthették.