Olvasási idő: 6 perc

Izgalmas kiránduláson vettünk részt az elmúlt héten, amelynek során megismerkedtünk Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyével, valamint ellátogattunk Kassára és Hatvanba is. Az utazás során lehetőségünk volt találkozni számos vállalat igazgatójával, cégvezetővel, illetve közéleti szereplőkkel is. A kirándulás fókuszában a városfejlesztés, a vállalati stratégiaalkotás szerepelt, miközben megismertük a térség kulturális sajátosságait.

Először Hatvanba, a Lipóti Pékség üzemébe látogattunk el, ahol a termelési igazgatóval volt lehetőségünk megtekinteni a gyártási folyamatot, valamint beszélgeti az üzemvezetés kihívásairól. Hatvanból egyenesen Kassára utaztunk, ahol találkoztunk a Kassai Magyarok Fórumának vezetőjével, Hanesz Zoltánnal, aki bemutatta nekünk a szervezet működését és városvezetéssel is tartott számunkra. Megtekintettük a Márai Sándor múzeumot, majd találkoztunk Hanesz Angelikával a Csemadok szervezet vezetőjével. Angelika ismertette a magyar közösségépítő szervezet munkásságát, jelentőségét. A nap zárásaként, Debrőd polgármesterével, Gergely-Papp Adriannával volt lehetőségünk együtt vacsorázni. A beszélgetés során nagyon sokat megtudhattunk a magyar kisebbség kihívásairól, a felvidéki politikai életről, valamint a női vezetés sajátosságairól.

A második napunkat a Szent Erzsébet Dóm megtekintésével, valamint Rákóczi Ferenc sírjának megkoszorúzásával indítottuk. A kulturális program után a Főkonzulátus felé vettük az irányt, ahol Hetey Ágota, Főkonzul Asszonnyal volt lehetőségünk találkozni és beszélgetni. Következő állomásunk a Szerencsi Bonbon Kft. volt, ahol dr. Takács István Ferenc Igazgató Úr mesélt nekünk a gyár történelméről, valamint a szervezet szerepéről a régióban. Délután megérkeztünk Miskolcra, ahol a miskolci MCC-s diákok által szervezett városi sétán vettünk részt. Este a Miskolci Egyetem Rektorával, Prof. Dr. Horváth Zitával beszélgettünk és egy átfogó képet kaptunk a város helyzetéről, valamint szó esett az egyetem működéséről, különös tekintettel a további tervekre, stratégiákra.

Szerdán elsőként Kazincbarcikára utaztunk, ahol a vármegye egyik legjelentősebb szervezetét, a BorsodChem Zrt.-t volt lehetőségünk megismerni. Elsőkörben az Igazgató Úrral, Kruppa Lászlóval találkoztunk, aki tartott nekünk egy prezentációt a vállalat történetéről, működéséről, jelentőségéről, valamint céljairól, majd kötetlen beszélgetés formájában válaszolt a kérdésekre. Ezután buszos körbevezetés során megtekintettük a gyár területét, majd az analitikai labor működését is bemutatták a számunkra. Kazincbarcika után Tiszaújvárosba utaztunk, ahol az amerikai gyökerekkel rendelkező Jabilhoz látogattuk el. Itt a cég korábbi igazgatójával, Győri Péterrel volt lehetőségünk beszélgetni, majd Sallai Tamás gyártásvezető tartott számunkra körbevezetést a gyár területen. Az igazgató úr prezentációjából megismerhettük a vállalat működését, valamint a régióra gyakorolt hatását, a körbevezetés során pedig azt láthattuk, hogy a gyakorlatban milyen körülmények között valósul meg a gyártás.

Negyedik napunkat a kormányhivatalban indítottuk, ahol Dr. Alakszai Zoltánnal, a vármegye főispánjával volt lehetőségünk találkozni és beszélgetni. Főispán Úr részletesen vázolta a vármegye helyzetét, bemutatta az itt élő emberekre jellemző mentalitást, illetve azt, hogy a lokálpatriotizmus hogyan tekinthető erőforrásnak. Beszélt a legnagyobb kihívásokról, azok megoldási lehetőségeiről, valamint a távlati célokról is. Következő állomásunk a HELL miskolci irodája volt, ahol Bartuska Jenővel, a HELL márka nagykövetével beszélgettünk. A látogatás során átfogó képet kaptunk a vállalat működéséről, növekedéséről, marketing-, illetve vállalati stratégiájáról. A délután folyamán részt vettünk Csepregi Gábor előadásán, ami a humorról szólt. Az előadás könnyed hangvételű, ugyanakkor rendkívül tanulságos volt.

Pénteken első utunk a polgármesteri hivatalba vezetett, ahol Tóth-Szántai József Polgármester Úr fogadott minket. Elsősorban Miskolc városi stratégiájáról beszélgettünk, valamint arról, hogy pontosan mire van szükség egy hatékony városvezetéshez. A hivatalból a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara központja felé vettük az irányt. Csapatunkat Bódi László, a BOKIK Gépipari Osztályának vezetője és Fojtán Gergely, a kamara gazdaságfejlesztési és nemzetközi kapcsolatokért felelős szakigazgatója fogadta. Prezentációt tartottak a BOKIK működéséről, majd a vármegye gazdasági helyzetét mutatták be, különös tekintettel a nagyvállalatok jelentőségére. Következő úticélunk a Lillafüredi Palotaszálló volt, ahol amellett, hogy megcsodálhattuk a festői tájat, lehetőségünk volt körbenézni a legendás épületben is. Találkozhattunk Borda Krisztinával, a létesítmény ügyvezető igazgatójával, aki röviden ismertette a legfontosabb tudnivalókat az épületről, a hotelről, majd a kérdésekre is készséggel válaszolt. Lillafüred után ismét kulturális helyszínre, a Miskolci Nemzeti Színházba érkeztünk, ahol a színház igazgatójával, Béres Attilával beszélgettünk. Igazgató Úrtól hallhattunk a színház történetéről, működéséről és a régióban betöltött szerepéről is. Az este zárásaként megtekintettük a Kölcsönlakás című darabot, a színház zseniális színészeinek feldolgozásában.

Az utolsó nap délelőttjén csapatunk egyik tagja mutatta be számunkra korábbi iskoláját, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumot. Hallhattunk az itt folyó oktatásról, valamint a jezsuita rend történelméről. Utunkat az Avasi Kilátó megtekintésével folytattuk, ahol madártávlatból tekinthettük meg azokat az épületeket, utcákat, amiket közelebbről is megismerhettünk a hét folyamán. Utolsó programelemünkhöz Abaújszántóra utaztunk, ahol Sáfián Ádámmal, a település polgármesterével találkoztunk. Polgármester Úr mesélt nekünk a karrierútjáról, a tevékenységéről, a város fejlesztési stratégiáról, valamint a vezetői kihívásokról is.