Olvasási idő: 4 perc

A Közjogi Műhely idén tavasszal másodjára rendezte meg révfülöpi szakmai hétvégéjét, amely – a rendezvénysorozat jogalkotási tematikáját folytatva – „Értékek vagy érdekek? A médiaszabályozás új irányvonalai és kihívásai az online térben” címet viselte.

A 2023. május 5-7 közötti hétvégén a résztvevő hallgatók bepillantást nyerhettek a médiaszabályozás, különösen az online tartalmak szabályozásának nehézségeibe, a hazai és nemzetközi jogalkotási termékek, uniós jogi aktusok megalkotása mögött meghúzódó érdekellentétek feloldásának lehetséges módjaiba.

A meghívott előadók a jogalkotás generális kérdéseitől a médiaszereplők és online platformok speciális szabályozási környezetéig igyekeztek teljes képet adni a témakörről.

A résztvevők érkezése után pénteken (05.05.) Dr. Monori Zsuzsanna (Közjogi Műhely) a médiajog közjogi természetét és a szabályozás demokratikus folyamatokra való hatásait emelte ki, majd Dr. Sulyok Márton (Közjogi Műhely vezető) beszélt a téma államszervezeti és alapjogi relevanciáiról a szabályozás kapcsán az önálló szabályozó szervek természete valamint a téma kapcsán felmerülő konkuráló alapjogi pozíciók, versengő alapjogi érdekek és alkotmányos értékek vonatkozásában.

A szombati (05.06.) szakmai blokkokban elsőként Dr. Miskolczi Barna (NKE, Legfőbb Ügyészség, a hazai büntetőjogi kodifikáció vezetője) beszélt a kodifikátorok vállára nehezedő felelősség jelentőségéről, különös tekintettel a mesterséges intelligencia általános értelemben vett jogi megítélésének lehetséges irányairól. Dr. Papp János Tamás (PPKE, NMHH Platformszabályozási Főosztály) az online platformok nemzetközi szabályozásáról tartott előadást, különös tekintettel a közösségi média platformokra és a DSA rendelet fogalomrendszerére, annak lehetséges hatásaira.

A hallgatók maguk is belekóstolhattak a jogalkotási vitákba a szombati vitaszimulációban, amelyben egy előre kiadott, fiktív törvényjavaslat mellett, ill. ellen kellett érvelniük előterjesztői és bírálói oldalakról a Révfülöp-szigetek fiktív parlamentje, a Révgyűlés egyik bizottsága előtt. A vita alapjául szolgáló fiktív jogszabály tervezetet és az ehhez kapcsolódó forrásokat Nemere Péter (Közjogi Műhely junior kutató) alkotta meg. A meghívott előadókból álló, vitát elnöklő bizottság vezényletével a két oldal feladata nem csupán a javaslat támogatása vagy bírálata volt: a hallgatóknak a parlamenti jogalkotási vita eredeti természetéhez hasonlóan egy olyan kompromisszumos szövegjavaslat összeállítására kellett kísérletet tenniük, amely megfelel a korábban felvázolt alapjogi érdekek és alkotmányos értékek követelményeinek is.

A szombati nap zárásaként a résztvevők a badacsonyi Istvándy Borműhelyben vettek részt egy borvacsorán, ahol a tájegységre jellemző szőlőfajtákkal, azok művelésével és a régió természeti és turisztikai sajátosságaival ismerkedhettek meg a borászat vezetőjének előadásában.

Vasárnap (05.07.) délelőtt az újságírás jelenéről és jövőjéről angol nyelven beszélgetett két, a szakmát behatóan ismerő fiatal kutatónk, Bence X. Szechenyi (Budapest Fellowship Program, Hungary Foundation és az MCC ösztöndíjasa, szabadúszó amerikai újságíró) és Heincz Barnabás (Jog és Társadalom Műhely junior kutató, újságíró, a Hype and Hyper magazin főszerkesztője), akik rávilágítottak a média- és az újságírói szakma átalakulására, az amerikai és az európai újságírói modell különbözőségeire, valamint az újságírók felelősségére és a szakmai újságírás szerepére a demokratikus folyamatokban.

A szakmai programot egy angol nyelvű kerekasztal beszélgetés zárta, ahol Dr. Miskolczi Barna, Dr. Papp János Tamás és Bence X. Szechenyi összegezték a képzési alkalmak tanulságait a saját szakterületük szempontjait kiemelve. A beszélgetést Dr. Sulyok Márton moderálta.