Olvasási idő: 4 perc

Brüsszelben és az ottani intézményekben tett ötnapos, pörgős túra keretében vették be az MCC diákjai a belga fővárost és az Európai Unió székhelyét. A tanulmányi út fókuszában az Európai Unió és annak működése állt.

A hajnal 2 órai korai kelést követően a diákok még sötétben indultak az MCC budapesti központjából.

Egy repülőút és számos átszállás után a diákok fáradtan, de elszántan indultak egy gyors városnéző sétára, ahol a város nevezetességeivel ismerkedtek meg.

Az egyik ilyen látnivaló az Atomium volt.

Az épület a brüsszeli városkép meghatározó eleme: monumentális építmény, amely a szobrászat és az építészet között helyezkedik el. A kocka és a gömb különös találkozása figyelhető meg az épületben, amely a múlt mementójaként ékesíti a belga fővárost. Futurisztikus stílusjegyei miatt nehéz elhinni, hogy  még 1958-ban épült a világkiállításra.

Az üdvözlő vacsorán a diákok az újonnan megalakult MCC Brussels munkatársaival ismerkedtek, változatos témákat érintő, vidám beszélgetés és sok nevetés közepette.

A másnap szintén korán indult, hiszen a diákok Bruno Waterfield-del, a London Times brüsszeli tudósítójával találkoztak. A szakember lenyűgöző újságírói áttekintést adott a brüsszeli buborékról szerzett több mint 20 éves tapasztalatairól.

Frank Füredi professzor, az MCC Brussels ügyvezető igazgatója és Dr. Werner J. Patzelt professor emeritus, az MCC Brussels kutatási igazgatója egy bevezető szeminárium keretében oszlatta el a gyakran bonyolultnak és zavarosnak tűnő brüsszeli intézményeket körbelengő mítoszokat.

Jacob Reynolds, az MCC Brussels szakpolitikai vezetője, előadásában a közelmúlt híradásaiban gyakran szereplő európai jogállamisági mechanizmust vette górcső alá.

A diákok örömmel ragadták meg a lehetőségez, hogy ellátogassanak Magyarország brüsszeli nagykövetségre, ahol az ottani magyar közösség vezetői a diákokkal és számos külföldi ország diplomatáival együtt emlékeztek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

Az alkalom jó lehetőséget kínált a diákoknak arra, hogy főhajtással adózzanak a magyar hősöknek, valamint, hogy elgondolkozzanak hazánk Európában elfoglalt helyén.

Az MCC Brussels munkatársai mini vita- és média/kommunikációs tréninggel tették próbára a diákokat. Ezek az interaktív gyakorlati műhelyfoglalkozások igen fárasztóak, ugyanakkor nagyon szórakoztatóak is voltak. De megérte, mivel ezek a diákok jövőbeli karrierjük során a legmagasabb szintű vitákban fognak részt venni melyek során majd hazájukat fogják képviselni.

Rodrigo Ballester, az Európai Tanulmányok Műhely vezetője és munkatársai segítettek a diákoknak, hogy mélyebb betekintést nyerjenek az Európai Unióban és annak intézményeiben folyó munkába és az ottani döntéshozatali folyamatokba. További előadások, remek ételek és egy látogatás következett Hidvéghi Balázs európai parlamenti képviselő irodájában, ahol a diákok közvetlen betekintést nyerhettek a keményen dolgozó képviselők és munkatársaik munkájába. Ezt követően jött a finom kikapcsolódás. Az MCC-s diákok csokoládékészítő tanfolyamon is részt vettek, ami nem meglepő, hiszen Brüsszel a csokoládé egyik fővárosa.

A hazafelé vezető út jó lehetőség volt a diáknak, hogy átgondolják ezt az értékes, maradandó és egyedülálló élményt, ami a későbbiekben segítséget fog jelenteni elgondolásaik, ismereteik és képességeik további fejlesztéséhez, és abban, hogy még hatékonyabban tudják ellátni jövőbeli munkájukat.