Olvasási idő: 2 perc
Bronzérmet szereztek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjának diákjai a First Global Challenge robotversenyen. A napokban zajlott genfi eseményre 162 országból érkeztek versenyzők, a négy középiskolásból álló MCC -s csapat Magyarországot is képviselte.
2017 óta a világ egyik legrangosabb robotversenye a First Global Challenge (FGC), amely attól is különleges, hogy egyszerre 3-3 ország csapata méri össze tudását a pályán. Emiatt nem elég csak jó robotot tervezni, építeni, majd programozni, a megmérettetésen legalább annyira fontos az együttműködés is a szövetséges országok csapataival. A résztvevő diákok nemcsak szorgalmukról, technikai tudásukról adnak bizonyságot, hanem a kitartásukról, és kommunikációs, valamint együttműködési kompetenciáikról is. A rendkívül összetett verseny három napon át zajlott a svájci Genfben, ahová 162 országból érkeztek diákok a világ minden tájáról.
A csapat tagjait - Csilinkó Eszter, Kocsis Attila Martin, Ladomerszky Torda és Thomázy Vendel- az MCC mintegy négyezer KP-s diákja közül választották ki, a négy versenyző Magyarország négy különböző régiójából - Veszprémből, Szombathelyről, Miskolcról és Budapestről- érkezett. A fiatalok többhetes felkészítését a KJBK Infinity csapata - Bácsi Sándor, Koren Balázs és Jámbor Kornél – végezte, akik évek óta foglalkoznak robotika versenyekkel.
Az MCC csapata a selejtezőből a 13. helyen jutott tovább a rájátszásba, ahol 24 gárda mérte össze az erejét. A rájátszásban a magyar diákoknak szenegáli, puerto ricoi és észak-macedon fiatalokkal kellett szorosan együttműködniük és így sikerült megszerezniük a dobogós helyezést.