Olvasási idő: 4 perc

Mindannyian izgatottan vártuk már, hogy találkozzunk és megismerjünk más e-KP-s diákokat is!

"Péntek délben érkeztem meg abba a parkolóba, ahol a barátaimmal négyen vártuk a Szentgyörgyről érkező MCC autóbuszt. Mindannyian izgatottan vártuk már, hogy találkozzunk más E-KP diákokkal is, akikkel majd megismerkedhetünk kedvünkre Kolozsvárig. Már az utazás elején nagyon jó volt a hangulat, megismertünk Adrit és Áront, így nagyon jó hangulatban telt az út és elszaladt az a pár óra, míg megérkeztünk Kolozsvárra.  

Este, 8-9 körül érkeztünk meg a Sapientia épületébe, ahol a regisztráció után csapatjátékokat játszottunk, hogy jobban megismerjük egymást, aztán elindultunk vacsorázni egy helyi Shawarmázóba. Ott még többet beszélgettünk, meséltünk a továbbtanulási terveinkről és nagyon sokat nevettünk, amihez a hely egyik kiszolgálója is hozzájárult. A vacsora után visszatértünk a szállásra, ahol tovább folytattuk az ismerkedést, és további csapatépítő játékokkal rázódtunk még jobban össze. Engem és a három barátnőmet nagyon megragadott a folyosón az egyik panorámaablak és a babzsákok is. Egészen hajnali háromig ott voltunk és beszélgettünk, társasoztunk, élveztük a kilátást. 

Másnap, reggeli után izgatottan vártuk, hogy elkezdődjön az első előadás. Az aulába érve megláttam, hogy rajtunk kívül még rengeteg diákot érdekelt ez a nap és igencsak színes társaság rázódott össze. Az első előadás – “Mi leszek ha nagy leszek?“ – számomra nagyon hasznos volt. Szabó Júlia szociológus, ifjúságkutató által különböző fiatalokkal kapcsolatos statisztikákat és érdekes információkat ismerhettünk meg. Ezt követően az MCC kolozsvári munkatársai mutatták be az intézményt, és hogy egy kicsit közvetlenebb legyen, két régebbi MCC-s diák is mesélt a különféle programokról, valamint az MCC-s kalandjaikról. 

Az ebéd, a már-már hagyománnyá vált közös pizzázás volt. Utána következtek a workshopok. Én először egy “Hogyan írjunk jó motivációs levelet?” című workshopon vettem részt, amelyet Makkai Júlia kommunikációs szakember tartott. Miután alaposan átnéztük és megtanultuk hogyan is kell kinéznie egy motivációs levélnek akár a felvételinél, akár egy állásra való jelentkezésnél, ott helyben mindenki megírhatta a saját motivációs levelét. Nagyon igyekeztem és próbáltam teljesen komolyan venni a feladatot, és a kitűzött időre készen is lettem a sajátommal, amelyet fel is olvashattam a többieknek és az előadónak, aki felhasználva a példámat javaslatokkal és különféle trükökkel látott el bennünket. 

Igazán feltöltődtem a workshopon és sok motivációt kaptam a továbbtanuláshoz is. A másik workshop számomra egy pályaorientációs beszélgetés volt, ahol kérdőívek és tesztek segítségével megtudtuk, hogy milyen foglalkozások lehetnek leginkább alkalmasak számunkra. A foglalkozást drd. Veres Anna pszichológus tartotta és a csoport minden tagjának szívesen adott segítséget, visszajelzést.

Bátran mondhatom, hogy számomra rendkívül hasznos volt a hétvége, ismerkedtem, tanultam és szórakoztam. Köszönöm az MCC-nek a remek programokat és már izgatottan várom a következő lehetőséget, amikor újra találkozhatok a többi E-KP-s társammal!"

 Kelemen Anett
Kós Károly Szakközépiskola, Székelyudvarhely