Olvasási idő: 5 perc
Egy csodaszép csütörtöki napra ébredve nagy elhatározásra jutottam. Mégpedig nem másra, minthogy felkerekedek, és bejárom a méltán híres, történelmileg kiemelkedő, nem mellesleg Magyarország második legnagyobb városát, Debrecent. Na jó, hazudnék, ha azt mondanám, hogy erre az elhatározásra csütörtökön jutottam, hiszen már hosszú napokon át zajló készülődés előzte meg eme nemes tettet. A lakóhelyem elég távol fekszik Debrecentől, ez nem más, mint a Zalai-dombság ékköve, Zalaegerszeg. A 478 kilométeres távolság megtétele, egy nap alatt sok energiát jelentett volna, a KP Szombatokon szokásos pörgő attitűdömet nem tudtam volna kamatoztatni, így az utazást 2 nap alatt tettem meg. Szerencsére gyorsan találtam szállást Budapest közelében, így másnap erőm teljében tudtam megkezdeni az utazás második felét, immár nem egyedül, hanem KP-s barátom társaságában. Személyes véleményem szerint az MCC nemcsak tudásszerzésre és annak elmélyítésére, hanem kapcsolatok kiépítésére is nagyban hozzájárul. A hosszas utazás után végre Debrecen szocreál stílusú, Nagyállomásnak nevezett vasútállomásának térköveire léphettünk.
Viszonylag korán megérkeztünk a városba, így volt még időnk körbenézni és felfedezni azt. A barátnőmmel majdnem egy éve ilyenkor, ugyanebben a városban ismertük meg egymást, így számunkra Debrecennek nagy jelentősége van. Miután bejártuk a legfőbb látványosságokat, az utunkat az Aranybika szálló, a Mathias Corvinus Collegium épülete felé vettük. A KP Szombatokat általában meg szokta előzni egy úgynevezett KáPéntek nevű program, amely nem csak a csapatépítés és a szocializálódás lehetősége miatt egyedülálló. Ezen a napon a jókedv mindig garantált, és ez nagy segítség azon diákok számára, akik távolról érkeznek az adott helyszínre, mivel a szállás biztosítása a KáPéntekeken megoldott. Számos KáPénteken vettem már részt, de a debrecenire mindig emlékezni fogok. A programok tökéletesek voltak. Először is egy kissé rövid, de annál érdekesebb tárlatvezetés keretében jártuk be az Aranybika, kissé omladozó, beázott, de még mindig pompás épületét. Ezt követte egy előadás a diplomáciáról, amely olyannyira lekötötte a figyelmemet, hogy miután vége lett, azon gondolatok jártak a fejemben, hogy bárcsak még eltartana vagy két órát. Végül, de nem utolsósorban egy kisebb városnézésen vehettünk részt, amelyet debreceni KP-s tanulók vezettek. Rengeteg érdekes információt tudtunk meg, nem mellesleg az esti Debrecen hangulata leírhatatlan. Majd visszatértünk az MCC központjába, és mindenki kénye-kedve szerint elfoglalhatta magát. A fakultatív programok nem mást jelentettek, mint esti beszélgetések melletti kártyázást vagy alvást. Én minden erőmmel megpróbáltam nem a második mellett dönteni, de sajnos az álmosság mégis legyőzött, így egy kis esti beszélgetés után, viszonylag korán álomba szenderültem.
Ez a cselekedet csak másnapra volt jövedelmező, mivel a KP Szombaton kicsattanó energiával sikerült részt vennem, amelynek témája a vitázás köré épült. Jómagam már számos vitában részt vettem, jobbára bíróként szerettem szerepelni, viszont ezen a napon elkerülhetetlen volt a vitázás más területén is kipróbálnom magamat. De ne szaladjunk ennyire előre. AKP Szombat megnyitója után, amelyet szokás szerint Wittmann Zsolti tartott, a KáPénteken beszélgetést vezető Dr. Kiss Rajmund előadása következetta. Lenyűgöző előadásmódjával és komprehenzív tudásával kápráztatta el a közönséget. Ezek után egy rövid bemutatót hallhattunk a Lexikáról, amely nagyban hozzájárul a sikeres történelem érettségikhez. Én ismertem már, és bátran tudom ajánlani mindenkinek, a hasznossága tagadhatatlan. Ezt követően vágtunk bele abba, amely köré ez a KP Szombat is épült, a vitába. A diákokat a vitavezetők két csoportra osztották: azokra, akik haladónak, és azokra, akik kezdőnek érezték magukat az ilyesfajta megmérettetésben. Mindenekelőtt, egy kis bevezetést kaphattunk a vitázás rejtelmeibe, ez segített a vitázási tapasztalatok elmélyítésében. A rendkívül jó előadás végéhez közeledve, a terem nyitott ajtaján beáradó pizzaillat viszont mindenki számára jelezte, hogy ideje lenne a jól megszokott, híres-neves, MCC-s pizzaebédnek. Ezek az alkalmak nemcsak az étvágycsillapításra, hanem a szocializálódás és a nap eddigi tapasztalatainak megbeszélése céljából is hasznosak. Viszont az idő szorított, így a pizzák lassú belakmározását követően rögtön tizenkét fős csoportokba kellett összeállni. Szerencsére a mi társaságunk egy szempillantás alatt megalakult és utunkat az Aranybika egy frissen felújított szobája felé vettük, ahonnan az ablakból kinézve csodaszép látvány tárult elénk, Debrecen főtere. A csoportunk 4 tételmondat közül választhatott ki kettőt. Természetesen a négyből azon kettőt választottuk, amelyek hozzánk a legközelebb álltak, így a vitát is könnyebben tudtuk alakítani. Ahogy korábban említettem, én kimondottan szeretek az ilyen helyzetekben bíróként tevékenykedni, es szerencsémre erre most is volt lehetőségem. Viszont nemcsak bíróként próbálhattam ki magamat, hanem a pro oldal első és utolsó felszólalójaként is, amely örök élményt nyújtott a számomra. Sajnálatos módon a vitát nem a mi, azaz a pro csapat nyerte meg, viszont tapasztalatszerzésre tökéletes volt ez a szituáció.
Balszerencsénkre a KP Szombatba csak ennyi fért bele, így könnyes búcsút kellett vennünk, minden barátunktól, ismerősünktől a vita végeztével, és hazafelé indultunk. A hosszú és fárasztó úton a vonaton való alvás mellett összegeztük az elmúlt nap történéseit. Hazaérve, könnyedén huppantunk bele a pihe-puha ágyunkba.
