Különleges hangulat és különleges finomságok töltötték meg az MCC kecskeméti képzési központját. Vendégünk Szabadfi Szabolcs, a Panificio il Basilico alapítója és a hazai kézműves pékszakma egyik legismertebb alakja mesélt életútjáról. Szabi felelevenítette azt a gyermeki emlékét, amikor általános iskolásként minden reggel egy meleg kiflivel várták a barátja apukájának pékségében. Ebből az egyszerű, hétköznapi pillanatból indult el az a hosszú út, amely végül a Bazsalikom Pékség országos sikeréhez vezetett.
Az Ausztriában eltöltött évei fegyelemre és precizitásra tanították, Olaszországban pedig megtanult szívvel-lélekkel dolgozni. Itt értette meg igazán az alapanyagok tiszteletét, és azt, hogy „Egy pék a sütéssel teszi a szeretetet láthatóvá.” A kenyér nem csupán élelmiszer számára, hanem a kultúránk egy szelete, amely tiszteletet és odafigyelést igényel. Úgy vallja, hogy minden tanulással töltött perc, később többszörösen térül majd meg – ezzel az értékrenddel mély összhangban állunk mi is az MCC-ben, hiszen a tehetségek kiteljesítését és a minőségi munka iránti elhivatottságot helyezi a középpontba. Szabi a pék megosztotta a siker titkát, miszerint a recept: alázat, kitartás és türelem. Az est során arról is beszélt, milyen fontos számára, hogy a hagyományos kenyérkészítés újra helyet kapjon a mindennapjainkban. Egyik jövőbeli álma, hogy közösségi kemencék épüljenek minden magyar faluban, ahol a sütés újra közösségteremtő erővé válhat – olyan élménnyé, amely összeköti az embereket és megőrzi mindazt, amit a kultúránk a kenyérhez fűz. Hálásak vagyunk Szabadfi Szabolcsnak az inspiráló, személyes és gondolatébresztő előadásért, és köszönjük mindenkinek, aki velünk töltötte ezt az estét. Továbbra is azon dolgozunk, hogy olyan programokat hozzunk a kecskeméti MCC-be, amelyek értéket teremtenek, közösséget építenek és inspirációt adnak a jövő fiataljainak.