Olvasási idő: 4 perc

„Ugyan igazságot már nem lehet tenni, de legalább az emberek méltóságát vissza lehet adni és ezért köszönöm Önnek ezt a könyvet.”

A könyv bemutatja, hogyan próbáltak fiatalok és egyetemisták demokratikus értékeket képviselni és harcolni a szabadságért egy olyan területen, ahol a szovjet megszállás és a kommunista befolyás dominált.

A könyv érinti azokat a nehézségeket is, amelyekkel a fiataloknak szembe kellett nézniük, amikor rájöttek, hogy a demokrácia és a szabadság látszólagos célok voltak, de a valóságban a szovjetek és a helyi vezetők szigorú ellenőrzése alatt álltak. Az embereknek korlátozták a mozgásterüket és az oktatást, és az ösztöndíjak elosztásában is a politikai hűség játszott szerepet.

A könyv erőteljesen kifejezi az elfojtás és a szenvedés mélységét, amelynek a kelet-német emberek kitéve voltak ebben az időszakban. Az élettörténetek segítenek jobban megérteni az akkori világot és annak tragédiáit.

"Ami engem hajtott a könyv megírásánál, az a szégyenérzet." – fogalmazott a szerző. Saját bevallása szerint felismerte, hogy létezik egy elfelejtett vagy figyelmen kívül hagyott rész a német történelemben. Azt gondolta, hogy jól ismeri Németország történetét a második világháború után, de Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett „Belter dialógusok” című rendezvényén való részvétel során találkozott Herbert Belter történetével és azon fiatalokéval, akik keményen próbálták megvalósítani a szabadságot és demokráciát a kelet-német területen. Ezen történet és az azonosítás a Sholl testvérek hasonló küzdelmével arra sarkallta, hogy elkötelezze magát ennek a feledett vagy kevéssé ismert résznek a megírásában.

Frank Spengler eképp szólt a műről: „Ha valaki egy jól eladható könyvet ír, akkor ahhoz gratulálni lehet, de most nem tudok gratulálni az írónak, túl komoly az ügy, de szeretném neki teljes szívemből megköszönni, hogy ezt a nagyon fontos dokumentumot elénk tárta és megírta ezt a könyvet. Látszik, hogy mennyi kutatást végzett és hogy mennyi tartalom van e mögött. Fontos mű, ugyanis sok szempontól emlékeztet arra, hogy mennyit szenvedtünk. Az élettörténetek azok, amik hidat képeznek ahhoz, hogy megérthessük, hogy mi volt akkor és hogy mi minden történhetett. Feltehetjük a kérdést, hogy ezek a fiatalok hogyan tudtak ilyen magas hőfokon égni, hogyan történhetett ez a tragédia és hogyan tudnánk ezt a jövőben elkerülni? Az élettörténetek azok, melyek igazán bemutatják nekünk az akkori világot.”

„Ugyan igazságot már nem lehet tenni, de legalább az emberek méltóságát vissza lehet adni és ezért köszönöm Önnek ezt a könyvet.” - mondta Frank Spengler az írónak. 

A könyv hozzájárul a német történelem mélyebb megértéséhez, és rámutat arra, milyen szenvedések és nehézségek jártak az NDK történetének különböző szakaszaival. Azok az emberek, akik az NDK-ban éltek, és azok, akik érdeklődnek a német történelem iránt, ebből a könyvből értékes tanulságokat vonhatnak le.