Olvasási idő: 2 perc
„Családi emlékezet – nemzeti emlékezet” címmel tartott előadást Petri Lukács Ádám a pécsi MCC-ben. A közíró tanulságos és nagy hatással bíró előadásán a jelenlévők megtudhatták, hogy milyen reflexek és szokások szállnak nemzedékről nemzedékre észrevétlenül úgy, hogy az már hagyománnyá fejlődik az évtizedek folyamán.
A szerkesztő szerint a családi emlékezet bevésődései alapjaiban határoznak meg minket.
Petri Lukács Ádám az előadás elején kitért arra, hogy a családi történetek és a családi beszélgetések szolgáltatják a nemzeti emlékezet fundamentumát.
„A nemzeti emlékezet, a családi emlékezet sokaságából tevődik össze. Ezért is fontos faggatnunk a szüleinket, nagyszüleinket, ezért is fontos mesélnünk a gyerekeknek, unokáknak.” – Mondta a tanácsadó.
Saját munkássága legnemesebb részének és személyes missziójának azt tartja, hogy a nemzeti emlékezet tovább öröklődjön a következő generációkra is. A közíró nagyon fontosnak tartja saját családi kulturális örökségét, melyből gyerekkorától részesült. Szerinte egy átélt trauma után évtizedeknek kell eltelni, hogy arról az ember nyíltan beszélni tudjon.
Petri-Lukács Ádám szerint kiemelt jelentősége van a tárgyi emlékeknek, például a fotóknak, melyek kézzel fogható memorandumai az elmesélt történeteknek.