Olvasási idő: 2 perc

„Büszkeség és nagy öröm: a tanároknak motiváció, a gyerekeknek identitáserősítő” – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) győri képzési központjában, az október 6-án megrendezett „Jók között a legjobbá válni Győrben – turnén az MCC Országos Gimnáziumi Rangsor” című rendezvényen.

A TOP 100-as rangsorba bekerült győri gimnáziumok igazgatóival szerveztünk kerekasztal-beszélgetést, amelyen Barkó Gábor Ágoston, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatója, Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium igazgatója, Gecsei Kolos, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatója, Klimas Marcell, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatóhelyettese, valamint Dr. Nagy Adél, a Győri Tankerületi Központ igazgatóasszonya vettek részt.

A tartalmas beszélgetésen Dr. Nagy Adél elmondta: Győr-Moson-Sopron vármegye a második legtöbb gimnáziumot adja a TOP 100 rangsorhoz. Köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kimagasló eredményhez. Elismerés és megtiszteltetés számára, hogy az intézményvezetők körében részt vehetett az eseményen.

Barkó Gábor Ágoston, a bencés gimnázium igazgatója kiemelte:
„Nagy az érdeklődés iskolánk iránt, nyolcszázan járnak hozzánk, s ez az óriási bizalom motivációt ad a tanároknak. Az eredményekért meg kell küzdeni, s ebben a közel hatvan fős tantestületé, a kollégáimé, a bencés atyáké az érdem.”

Horváth Péter, a Révai igazgatója szerint a sikerhez elsősorban arra van szükség, hogy kellően motivált és tehetséges gyerekek jelentkezzenek az iskolába, akik egymást biztatni is tudják. A tanulmányi eredmények mellett fontos, hogy jó hangulat legyen az iskolában, mert akkor jól érzik magukat, ezáltal pedig növekszik az önbizalmuk.

Gecsei Kolos, a Kazinczy igazgatója kiemelte: „Büszkeség és nagy öröm: a tanároknak motiváció, a gyerekeknek identitáserősítő a rangsorba való bekerülés.”
Elmondta, hogy a diákokhoz nekünk, pedagógusoknak kell lehajolni – vagyis meg kell találni azokat a motivációs eszközöket, amelyekkel közös sikereket érhetnek el hosszú távon is.

Az MCC győri képzési központja az őszi félévben további szakmai programokkal készül, amelyekről részletes információ az MCC Győr Facebook-oldalán érhető el.