Olvasási idő: 2 perc

Hogyan használható hatékonyan a mesterséges intelligencia a bűnözéssel szembeni harcban? – erre a kérdésre keresték a választ az MCC Budapest Lectures rendezvénysorozatának legutóbbi állomásán, amelyen Vincent Harinam adattudós, a Cambridge-i Egyetem szakértője volt a vendégelőadó.

Az eseményen elhangzott: manapság számos nagyvárosban működik megfigyelőrendszer, amely kiszúrja a bűncselekményeket, és biztosítja az elkövetők felelősségre vonását. Az arcfelismerést a bűnözők azonosítására, a mesterséges intelligenciát pedig az erőszak és a balesetek felismerésére használják. Ugyanakkor lehetővé teszi a nyomozók számára, hogy elemezzék a bűnözési trendeket is, ami segít a rendőrségnek előre jelezni, hogy mikor és hol fordulnak elő erőszakos bűncselekmények, és biztosítani tudja, hogy a megelőzésükhöz megfelelő erőforrásokkal rendelkezzenek. A metaadatok elemzése és a technológia teszi a korunkat valóban forradalmivá a bűnüldözés tekintetében. Az ilyen megfigyelőrendszereknek hatalmas előnye, hogy költséghatékonyabban tudja ellátni egy adott terület felügyeletét – emelte ki Vincent Harinam. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan tartanak a megfigyelőrendszerektől, hiszen a mesterséges intelligencia olyan adatokkal dolgozik, ami sértheti a magánélethez való jogot. A mesterséges intelligenciával szembeni bizalmatlanság főleg az úgynevezett „feketedoboz” effektusnak köszönhető, mivel nem tudjuk, hogy a betáplált adatokból, hogyan von le következtetéseket – vélekedett a szakember. Az eseményen arról is szó esett, hogy a megfigyelőrendszerek nem csak a bűnözőkre, hanem a rendvédelmi szervekre is visszatartó erővel bírnak. Vincent Harinam a rendőrök testkameráit említette példaként. A testkamerát viselő rendőrök esetében jóval kevesebbszer fordult elő rendőri túlkapás – fogalmazott a szakember.