Bonts Vitorlát!

Egy kis csapattal érkeztünk Budapestre, a Déli pályaudvarra, ahol a kísérőink, Veronika és Zsóka fogadtak minket. Eleinte azon aggódtunk, hogyan fogjuk megtalálni a többieket annyi ember között, de az MCC-s pulcsik megkönnyítették a dolgunkat. Megvártuk, míg mindenki csatlakozik a csoporthoz, majd elindultunk vonattal az úti célunk felé, Révfülöpre. A 2─3 órás út gyorsan el is repült, és már a vonaton megkezdődtek az ismerkedések. A megérkezésünket egy séta követte az étteremig, ahol az ebédet kaptuk, majd elindultunk a tábor helyszínére. Egy gyönyörű Balaton-parti látvány fogadott minket, a főépület a víz mellett állt, a mi apartmanjaink, amelyek 4 fő elszállásolására voltak alkalmasak, pedig ettől nem messze. Mikor ezt megtudtuk, gyorsan megbeszéltük ki-kivel szeretne egy apartmanban lenni. Kaptunk egy kis szabadidőt kipakolásra és berendezkedésre, de mi úgy gondoltuk, inkább kártyázással töltenénk az időt, majd nem sokkal később megkezdődött az első program. Jó hangulatban ültünk kint a teraszon, közben vicces, ismerkedős játékokat játszottunk, amelyeknek során mindenki feloldódott, így a társaság jól összerázódott. Jó érzés volt, hogy mindenki nyitott volt, és benne volt az új, ismeretlen, de annál szórakoztatóbb játékokban. Ezt követően elsétáltunk vacsorázni és elmentünk szétnézni a városba. A tábor helyszínére visszatérve fakultatív programokon vehettünk részt, de mi úgy döntöttünk, hogy nem hagyhatjuk ki a sétát a mólón, így a nagy hideg ellenére is kimentünk.

Másnap reggel 8 órára vártak minket reggelizni, ezúttal a szálláshelyünkön. Megvártuk, hogy mindenki jól lakjon, aztán megkezdődött az első óránk a vitorlázásról, ennek keretében megismerkedtünk a szél keletkezésével, a szélirányokkal, hogy melyik irányban milyen gyorsan mennek a hajók, valamint a kormányzás alapjaival is. Ezt követően vízre szálltunk, 4 fős, Quest típusú hajókkal gyakoroltunk, eleinte csak az öbölben. A két elöl ülő a fokvitorlát állította, míg a másik két fő a kormányzással foglalkozott, amelyre hol az egyik, hol a másik embernek volt lehetősége. Az alapok elsajátítása után, a délután során már csak három ember ülhetett egy hajóban. Ekkor már nagyobb volt az esély a beborulásra, de szerencsére szárazon partot ért mindenki. A kormányzás volt számomra a legjobb rész azért, mert izgalmas és félelmetes volt egyszerre felelni két emberért, és ügyelni arra, hogy ne boruljon fel a hajó. Mind ez a program, mind az esti felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára. Az este során Bence, a KP-s vezető oktató tartott egy kis táncestet, amelynek keretében megismerhettük a moldvai csángó alapjait. Volt, hogy körben vagy párban, esetleg két sorban táncoltunk, ezt követően az Ördög útja tánccal koronáztuk meg a napunkat.

A harmadik napi ébredés mindannyiunk számára nehezebb volt, és sajnos az időjárás miatt ezen a napon nem jutottunk ki a vízre. De szerencsére ekkor sem unatkoztunk: a tábor területén volt egy új épület, ahová beköltöztünk, tanultunk a vitorlázás fortélyairól, és több érdekességet hallottunk a balatoni Kékszalag versenyről, valamint Fa Nándor teljesítményeiről is. Ezen az estén egész este táncoltunk, és még kreatív időtöltésre is volt lehetőségünk. Alig akartunk aludni menni annyira jól éreztük magunkat.

A negyedik napon végre a nap is kisütött ránk, így még szebb volt a Balaton és még fájóbb szívvel búcsúztam a tájtól. Egy rövid eligazítás után ismét rohantunk átöltözni, ugyanis belefért még indulás előtt egy utolsó vízre szállás. Ez még izgalmasabb volt, mint első alkalommal, mert a szél felerősödött, ezért tartottunk attól, hogy nem ússzuk meg a beborulást. Ha csak kicsi esélyt is láttunk egy borulás lehetőségére, gyorsan reagáltunk, és egyensúlyba próbáltuk hozni a hajót. Végül összepakoltunk, rendben hagytuk az apartmanunkat, és elbúcsúztunk azoktól a társainktól, akik nem velünk vonatoztak. A pályaudvarról Pestig utaztunk együtt, ahol sajnos búcsút kellett vennünk egymástól.

Nagyon örülök, hogy elmentem a táborba, mert sok új ismerőst szereztem, új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtam. Több barátom is lett, és van, akivel úgy érzem ez alatt az út alatt kovácsolódtunk össze igazán. Sokakkal most találkoztam először, mégis nagyon fontosak lettek számomra. Nem utolsó sorban találtam egy új hobbit, amelyet remélem, rendszeresen fogok tudni űzni. Valamint abban is reménykedem, hogy valóra válik az, amit a többiekkel emlegettünk, és meg tudjuk ismételni ezt az utat.

Molnár Viktória

Az MCC jóvoltából szeptember közepén egy négy napon át tartó vitorlástáborban vehettem részt a helyi földrajztudósról, íróról elnevezett révfülöpi, Cholnoky Jenő Gyermek– és Ifjúsági Kikötőben.

Az első napon a 40 fős csapat részeként a pécsi, szegedi és miskolci régióközpontok diákjaival ismerkedtem meg, valamint lehetőségem volt néhány korábbi ismerőssel is találkozni. A délután folyamán az ice breaking programoknak köszönhetően sok érdekességet tudtam meg a körülöttem ülő, akkor még kissé távolságtartó társaimról, és részben ezeknek köszönhetően új barátságokat alakítottam ki már a tábor első estéjén.

A második nap kissé fáradtan hagytam el a mobil ház melegét, de megtettem a sétát – a zord időjárási körülmények ellenére – a reggeliig. Ezután egy bevezető elméleti foglalkozás következett, azonban csak délután tudtuk a hajókat, a rossz időjárás miatt, nyílt vízre vinni. Amikor ez megtörtént, hatalmas élmény volt a körülményekkel küzdve, de a szél segítségét kihasználva vitorlázni, csakhogy először nehéz volt kontrollálni azt, hogy merre is haladjunk. A nap végére azonban a kiemelkedően jó csapatmunka és a tapasztalatgyűjtés segítségével már egész jól tudtuk kormányozni a hajónkat, az edző pedig bonyolultabb manőverekkel való kísérletezésre is buzdított minket úgy, hogy közben a saját motorosának biztonságából figyelte az ügyeskedésünket. A napot végül kicsit fázva és fáradtan, de az elemek elleni 1:0-ás állással, élményekkel, egy kis tánccal és még nagyobb vitorlázásra való éhséggel zártuk.

A folyamatos esőzés nem akart leállni a harmadik napon sem, így egész nap a parton voltunk, ezt az időt azonban kifejezetten kellemesen tudtuk eltölteni. A gyakorlat hiánya miatt az elméleti oktatás hosszabbra nyúlt, de így többet tudtunk meg a vitorlázás rejtelmeiről, a versenyzésről, valamint Fa Nándorról és a Vendee Globe-on elért sikereiről. A délután ennél aztán kicsit lazábban, beszélgetéssel, társasozással, valamint csoportos foglalkozással telt. Habár az idő rossz volt, és 1-1-re egyenlített velünk szemben, mi nem adtuk fel, és remek hangulatban töltöttük a napot. Mindeközben megerősödött a közösség, ennek köszönhetően pedig az utolsó esti búcsú buli is feledhetetlenre sikerült.

Az utolsó alkalommal napos, szeles időre ébredtünk, és már alig vártuk, hogy felszerelhessük és vízre tehessük hajóinkat. Amint ez megtörtént, hihetetlen sebességgel süvítettünk a széllel, ám ez az adrenalinlöket mellett nehézségekkel is járt, ugyanis mindent gyorsabban kellett

csinálni a hajón annak érdekében, hogy arra haladjon, amerre kormányozzuk, és ne boruljunk bele az akkor már kicsit hidegebb vízhőmérsékletű Balatonba. A délelőttünk végül kiválóan zárult, képesek voltunk megszelídíteni a szelet, így egyik hajó sem borult be. Ezt követően részt vettünk az utolsó ebéden, amelyen hamar el kellett búcsúznunk újonnan szerzett barátainktól és indulhattunk is hazafelé.

A vitorlástábor nagyon pozitívan zárult számomra, és elérte a célját: sikeresen összekovácsolt egy szuper csapatot, amely már valamilyen szinten vitorlázni is képes volt. Ennek az elérése azonban nem volt olyan egyszerű: szembe kellett néznünk a zord időjárással, de a segítőknek és egymásnak köszönhetően sikerült leküzdenünk ezeket a kihívásokat, és mindannyian boldogan, élményekkel gazdagodva és egészségesen kifáradva tértünk haza.

Drávai Szilveszter