Idén ősszel mintegy hatvan diák részvételével megkezdődtek a Mathias Corvinus Collegium képzési programjai a békési megyeszékhelyen. Egyelőre egy bérelt ingatlanban működik a helyi képviselet, amelynek működéséről és tervezett programjairól sajtótájékoztatón számoltak be az alapítvány vezetői, majd egy szakmai beszélgetésre is sor került, amelynek témája a klímavédelem volt.
Orbán Balázs miniszterhelyettes, kuratóriumi elnök elmondta: terveik között szerepel, hogy a jövőben a Felvidéken, a Délvidéken, valamint Bécsben és más nyugat-európai városokban is megjelenjen képzéseivel, programjaival a tehetséggondozó intézmény. Elhangzott, hogy tudatos döntés eredményeként már az első terjeszkedési körben elindították a képzéseket a békési megyeszékhelyen is. Így elérhetővé vált itt is az általános iskola felső tagozatos diákjai számára szóló Fiatal Tehetség Program, valamint a Középiskolás Program is. Emellett a békéscsabai és környéki érdeklődők számára az MCC rendszeresen szervez szakmai programokat, könyvbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket neves hazai és külföldi szakértők részvételével. „Jelenleg egy bérleményben működik az MCC helyi képviselete. Az a tervünk, hogy a következő egy évben megtaláljuk a végleges helyszínét a képzéseinknek, programjainknak” – fogalmazott Orbán Balázs. Hozzátette, hogy a korábbi gyakorlatot szeretnék itt is folytatni, miszerint egy műemlék jellegű, felújításra szoruló épületet választanak végleges helyszínnek, ezzel is segítve azt a várost, amelyben megtelepednek. A tájékoztatón résztvevő Herczeg Tamás országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy egy olyan szervezet kezdte meg a működését Békéscsabán, amely amellett, hogy felkutatja és oktatja-neveli a tehetségeket, közösséget is teremt számukra, továbbá reményt ad arra, a fiatalok helyben maradnak vagy visszatérnek a Viharsarokba. Szarvas Péter polgármester pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a húsz ötödik osztályos és csaknem negyven középiskolás diák jelenléte az MCC képzésein azt jelzi, hogy nem veszett ki a tudásvágy a mai fiatalokból. Mittag Mónika, a békéscsabai képviselet vezetője beszámolt a fiataloknak szóló ingyenes képzésekről, az anyanyelvi tanárok által tartott angol és német tanfolyamokról, valamint az egyéb programokról, táborokról, klubdélutánokról, vitafórumokról, amelyeket az MCC szervez a fiataloknak. Szülői klubokat is tartanak és pedagógusoknak is terveznek támogató előadásokat a közeljövőben – tette hozzá Mittag Mónika, aki megjegyzete azt is, hogy a megye 15 iskolájából járnak hozzájuk diákok.
A sajtótájékoztatót követően megtartotta első nyilvános szakmai rendezvényét is a békéscsabai MCC. Az eseményen az éghajlatváltozásról, klímavédelemről, fenntarthatóságról mondta el gondolatait Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója és Kóta Gábor, az intézet kutatója.