Olvasási idő: 7 perc

Mindig különös érzés elhagyni hazánkat és külföldre látogatni. Nemzeti identitásunk szerves részét képezi viselkedésünknek, megnyilvánulásainknak. Bármerre is járunk a világban, igyekszünk gyökereinkhez méltón képviselni hazánkat. A konzuli szolgálat diplomatái hivatásukként választották ezt a fajta életmódot. De, hogy valójában mit is takar a diplomaták feladatköre, hogyan látják a magyarság helyzetét Barcelonában és milyen a kapcsolat az itt élő közösséggel, arról a továbbiakban olvashatunk.

Magyarország barcelonai főkonzulátusán jártam, ahol G. Nagy Kinga első beosztottal beszélgettem. A főkonzulátus egy államnak valamely másik állam területén létrehozott diplomáciai missziója, a konzuli képviselet egyik intézménye. A konzuli szolgálat számos feladatkört lát el annak érdekében, hogy a külföldre utazó magyar állampolgárok alapvető jogai sértetlenek maradjanak. Csak, hogy néhányat említsünk: a konzulátus munkatársai segítenek a hozzátartozók tájékoztatásában baleset, haláleset, vagy letartóztatás esetén; gondoskodnak az elveszett magyar okmányok pótlásáról, az anyagi, jogi vagy nyelvi akadályok orvoslásáról.

Ahogy előzetesen utánanéztem több, mint 50 különböző ügyintézéssel kapcsolatban kérhetünk időpontot a barcelonai konzulátusra. Azonban Kinga elmondása alapján kitűnik, hogy a leggyakoribb eset az elveszett okmányok pótlása. Kinga korábban a Madridi nagykövetségen végzett szolgálatot, így van rálátása, összehasonlítási alapja a nagyvárosok biztonságára vonatkozóan. Barcelona hemzseg a zsebtolvajoktól, gyakran előfordul, hogy az ideérkező magyar turisták már az első napon a konzulátus várótermében találják magukat. Éppen ezek miatt, a főkonzulátus helyet kap a 10 legforgalmasabb magyar konzulátus sorában. Az első beosztott beszélt arról is, hogy ezek a találkozások nem csupán arról szólnak, hogy gyakorlatiasan és gyorsan megoldják a felmerülő problémákat, hanem arról is, hogy lelki támogatást nyújtsanak a bajbajutottaknak.

Kinga szavaiból kiderül, hogy bár nincs pontos statisztikai adat a kint élő magyarok számára vonatkozóan (hiszen sokan konzuli védelem igénylése nélkül telepednek le), azonban korábbi felmérések alapján egy 12.000 fős magyarságról beszélhetünk Spanyolország területén. Azonban ez a szám távol áll a valóságtól, alábecsüli azt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar lakosok száma jelentősen megugrott a világjárvány óta. Sokan nincsenek többé munkahelyükhöz láncolva, csupán egy laptopra van szükségük ahhoz, hogy új vidéken próbáljanak szerencsét. Közülük sokan informatikus, multinacionális cégek közép-, felsővezetői.

Azon kívül, hogy a konzulátus feladata az ideérkező magyarok védelme és segítése, egy másfajta feladatot is ellát: népszerűsíti a magyar kultúrát. Kinga elmesélte, hogy 2022 tavaszától kezdődően, Madrid után, a Barcelonai Egyetemen is létrejött a magyar lektorátus az egyetem rektorának kezdeményezésére. Így nem csak a magyar nyelvoktatás pezsdült fel a városban, de egyúttal a közösségi élet is. A lektor egyrészt egyetemi keretek között szervez tudományos, kulturális konferenciákat, előadásokat, amire akár a Magyar Tudományos Akadémiáról is érkeznek előadók. Másrészt gyakran rendeznek magyar esteket, egy barcelonai magyar cukrászda, a Cukor különtermében, mely során kint alkotó magyar művészekkel, vállalkozókkal hallgathatnak meg beszélgetést az érdeklődők. A nemzeti és keresztény ünnepek idején pedig nem ritka, hogy családi napokra várják a barcelonai magyarokat. Az események anyagi támogatása és népszerűsítése részben a konzulátus feladata és egyik fő missziója. Kinga azt tapasztalja, hogy igény van az összetartásra és arra, hogy halljanak az otthoni ügyekről és egymásról is. A közösség rendkívül hálás ezekért a találkozási, ismerkedési lehetőségekért.

A magyar vállalkozókra visszakanyarodva, Kinga több magyar tulajdonosossal rendelkező vendéglátóipari egységről számolt be, amik tovább öregbítik a magyar konyha és vendéglátás jó hírnedvét és talán mérsékeli a katalánok felől érkező enyhe ellenszenvet. Megemlítette a Beke Zsolt séf által üzemeltetett Hungaryto éttermet, ami egy olyan színfoltja a városnak, ahol a lángos mellett babgulyást, lecsót, rakott krumplit, vagy éppen debreceni párost is kóstolhatnak a vendégek, akik kiváló értékeléssel jeleznek vissza, mind az ételekkel, mind a kiszolgálással kapcsolatban. De itt nem csupán kóstolásra van lehetőség, hanem kedvenc fűszereinket, befőtteinket is beszerezhetjük, ha saját konyhánkban szeretnénk pótolni az otthoni ízeket. Segal Viktor séf pedig mondhatni igazi világpolgárként nyitotta meg a gótikus negyedben Señor Piña nevű éttermét, miután a világ számos részén tanult és gyűjtött hozzávalókat és ízeket, hogy azokat ötvözve alkosson újakat. A magyar közösség egy másik népszerű találkozóhelye a Büki Péter és felesége, Beke Erika által működtetett Futballarium Pub. A pár teret ad arra, hogy a magyarok együtt szurkoljanak kedvenceiknek különböző sporteseményeken. Ezenkívül facebook oldalukra is rendszeresen posztolnak, kezdeményeznek beszélgetéseket követőikkel, vendégeikkel, kiknek száma folyamatosan növekszik.

De nem csak a vállalkozók, hanem a diplomaták célja is egyben, hogy munkájukkal, életvitelükkel képviseljék a magyar nemzetet, pozitív képet fessenek róla. Ez egy olyan hivatás, ami elkötelezettséget és rugalmasságot kíván. A kinevezések 5 évre szólnak, amit egy-egy kivételes esetben meg lehet hosszabbítani, azonban sosem lehet előre tervezni a következő kihelyezéssel kapcsolatban. A kinevezés lejáratához közeledve 3 lehetséges helyet pályázhatnak meg a diplomaták, melyeket a preferenciákat legtöbbször figyelembevéve

osztanak szét közöttük. Mindezt figyelembe véve a családi életet összeegyeztetni igazi kihívás, sok áldozatot kíván, mind a hivatalban lévő személy, mind hozzátartozói részéről.

Láthatjuk, hogy az előretervezés nem a konzuli szolgálat sajátossága. Kinga mégsem éli ezt meg egy igazán megterhelő feladatként, mivel őszintén hisz hivatásának fontosságában, értékességében. Azt hiszem ezzel mindannyian egyetérthetünk, miután láttuk milyen sokrétű feladatot lát el a főkonzulátus intézménye és a benne dolgozó személyek, akik áldozatos munkájukkal szolgálják, képviselik hazánkat, védelmezik honfitársainkat és őrzik, sőt gyarapítják a magyar nemzet és kultúra jó hírnevét.

 

Hadházi Zsófia