Különleges szellemi és lelki utazáson vettek részt az MCC Középiskolás Program emelt szintű képzésének, a KP FAKT 10. évfolyamos diákjai, akik idén Olaszországba látogattak. A tanulmányút Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódott, mottója – „Az út, amely befelé vezet” – végig irányt adott a közösen megélt tapasztalatoknak. A diákok már az indulás előtt is készültek az útra: az oktatási hétvégén Róma barokk művészetéről, a katolikus egyház történelem- és társadalomformáló szerepéről, valamint a Gergely-féle naptárreformról hallgattak előadásokat, míg lelki ráhangolódásként Eloi Leclerc Egy szegény ember bölcsessége című műve segítette az elmélyülést.
Assisi – a ferences lelkiség nyomában
Az első állomás Assisi volt, Szent Ferenc városa. A Santa Maria degli Angeli bazilikában a Porziuncola, Szent Ferenc első temploma, a Transito, halálának helyszíne, valamint a rózsakert mind olyan helyszínek voltak, amelyek különleges közelségbe hozták a ferences lelkiséget. Az alsó templomban zarándokokkal együtt járultak a szent ereklyéihez, majd a felső templomban Giotto freskósorozatán keresztül ismerhették meg Szent Ferenc életének történetét.
Róma – a barokk színház és a történelmi rétegek
A tanulmányút legnagyobb részét Rómában töltötték a diákok, ahol az ókori örökség, az ókeresztény emlékek és a barokk művészet egyaránt meghatározó élményt jelentett. A Colosseum, a Forum Romanum és a Pantheon a város történelmi rétegeit tárta fel előttük, míg a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika mozaikjai és a Szent Péter-bazilika márványszobrai a keresztény művészet gazdagságát mutatták meg.
Az Il Gesù templomban és Szent Ignác szobáiban Forián-Szabó Miklós jezsuita szerzetes kalauzolta a csoportot, segítve a látottak mélyebb értelmezését. A Vatikáni Múzeumban az antik szobrászattól – többek között a Laokoón-szobortól – Raffaello stanzáiig ívelő művészeti örökséggel találkoztak.
A diákok az út során minden fontosabb műemlékről, jeles személyiségről és jelentős művészeti vagy tudományos eredményről rövid előadásokban számoltak be társaiknak, így közösen formálták az út szellemi tartalmát. A római tartózkodás során a csoportot fogadta Berényi László, a Római Magyar Akadémia igazgatója, Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora, valamint Kveck Péter, Magyarország vatikáni nagykövete.
Padova – a hit és a tudás találkozása
Az utolsó állomás Padova volt, Szent Antal városa. A bazilikában meglátogatták a szent sírját és ereklyéit, majd az árkádos utcákon sétálva a város gazdag építészeti örökségét is felfedezték. A program részeként az egyetemet is megtekintették, ahol Galilei katedráját és az első bonctani előadások helyszínét, az anatómiai színházat is láthatták.
A tanulmányút végére nem csupán egy földrajzi út zárult le, hanem egy olyan közös tapasztalat is formát öltött, amely – a mottóhoz hűen – befelé vezetett: elmélyülést, feltöltődést és szellemi gazdagodást adott a résztvevőknek.