Olvasási idő: 2 perc

Az Egyesült Államok már jó ideje letért a realista külpolitika útjáról – hangsúlyozta William Ruger az MCC Budapest Lectures előadássorozatának legutóbbi rendezvényén, ahol az amerikai külpolitikát vizsgálták realista szemszögből.

William Ruger, az afganisztáni háború veteránja, a "Stand Together" és a Charles Koch Intézet korábbi külpolitikai alelnöke, a realizmus elméleti alapjainak lefektetésével kezdte előadását. Az amerikai szakember ismertette a realizmus két értelmezését, valamint azt is, hogy mik a realizmus főbb jellemzői, melyek közül megemlítendő a nemzetközi színtérre jellemző anarchia, az erő-egyensúly, valamint az emberi természet. Az Egyesült Államok már egy jó ideje letért a realista külpolitika útjáról – hangsúlyozta William Ruger, akit 2020-ban Donald Trump az USA kabuli nagykövetének jelölt. Szerinte a Szovjetunió szétesésével országa egy jó ideig az egyetlen szuperhatalom volt a világban, viszont ezt az erőfölényt az Egyesült Államok nem kellőképpen kezelte. Az USA sorra vett részt olyan szükségtelen háborúkban, mint például a szomáliai polgárháború, a délszláv háború, az iraki háború – hangsúlyozta Ruger és további elrettentő példaként megemlítette Afganisztánt, Líbiát és Szíriát is. Az Egyesült Államok szembe ment saját nemzeti érdekeivel – zárta gondolatmenetét William Ruger.