„Aki ellenőrzi az alacsony Föld körüli pályát, ellenőrzi a Föld-közeli űrteret. Aki ellenőrzi a Föld-közeli űrteret, uralja a Földet. Aki uralja a Földet, meghatározza az emberiség sorsát.”
Everett Carl Dolmantől vett idézettel foglalta össze a világűr stratégiai hatalmi tényezővé válásának jelentőségét Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős biztosa a Mathias Corvinus Collegium székesfehérvári képzési központjában. A miniszteri biztos asszonytól a teljesen megtelt terem hallgatósága olyan kérdésekre várta a választ, hogy „Miért fontos Magyarország számára a világűr?”, „Miért foglalkozik olyasmivel, amivel a közhiedelem szerint csak a nagyhatalmaknak van dolga?”
A kiválóan felépített előadás elején megtudhattuk, hogy a világűr nem csupán tudományos felfedezések terepe, hanem stratégiai, gazdasági és biztonsági szempontból is kulcsfontosságú. Az Űr mint „táguló élettér” új lehetőségeket kínál az emberiség számára – földmegfigyelés, kommunikáció, navigáció, kutatás és ipari alkalmazások terén.
Ma már a műholdak, űrállomások, kutatóűrhajós-küldetések a mindennapok részét képezik, nem csak az államok, de most már egyre inkább magáncégek, tőkeerős befektetők is szerepet vállalnak benne. Az emberiség technikai és tudományos kapacitásai révén az űr mára nem csak kutatási célpont, hanem polgári és katonai használati tér is.
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az űrtechnológia nem marad az űrben: visszahat a földi életre. Erre jó példák a navigációs rendszerek (GPS), anyag- és egészségtudományi fejlesztések, szenzorok és a távközlési eszközök (pl.: okostelefonok).
Az este folyamán a vendégek megismerhették az EU keretein belül fontos űrszereplőket (European Commission, EUSPA, ESA), illetve betekintést kaptak a magyar űrkutatás történetébe (Farkas Bertalantól Kapu Tiborig) és annak újraindításába, vagyis a HUNOR (Hungarian to Orbit) programba.
Ferencz Orsolya részletesen ismertette a HUNOR Program céljait és tudományos portfólióját, illetve kulisszatitkokat és részleteket árult el a kiválasztás folyamatáról, a kiképzésről, a hazai intézményekkel kapcsolatos együttműködésekről
Magyarország nem pusztán jelenségként lépett vissza az űrkutatásba, hanem aktív, szervezett és sokrétű programmal igyekszik kihasználni az űrszektor innovációs, gazdasági és stratégiai lehetőségeit. Nemcsak az ország presztízse érdekében, hanem hogy a tudomány, a fiatalok, a cégek mind profitáljanak abból, ha egy kutatóűrhajós valóban képvisel bennünket a világűrben.