Olvasási idő: 2 perc

Újabb segélyszállítmány indult útnak Kárpátaljára, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) diákjai és munkavállalói ezúttal könyveket, ruhákat, elektronikus eszközöket gyűjtöttek, hogy segítsék külhoni diáktársaikat, családjukat és magyar nemzettársaikat.

Ez már a sokadik szállítmány. A gyűjtést diákok kezdeményezték, még rögtön a háború kitörésekor. Eddig több, mint 13 tonna élelmiszer, tisztálkodási szer és egyéb szükséges tárgyi adomány gyűlt össze, valamint több mint 2 millió forint folyt be. Az összegből a menekülni kényszerülők és a Kárpátalján anyagi bevétel nélkül maradottak részesültek. Az MCC ezen kívül több mint 100 menekültnek szállást is biztosított kezelésében lévő ingatlanjaiban.

Az MCC mostani segélyszállítmánya szintén diákkezdeményezés keretében valósult meg, mely többek között kötelező olvasmányokat, pulóvereket és egyéb technikai-elektronikai eszközöket tartalmaz (kézmelegítők, akkumulátorok, töltők). A Mathias Corvinus Collegium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium közös könyvgyűjtésén több, mint 500 könyv gyűlt össze, mely a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum könyvtárát fogja gyarapítani. Az intézmény Kárpátalja legnagyobb magyar középiskolája, amely súlyos hiányt szenved a magyar nyelvű olvasmányokból. A szállítmánnyal az MCC diákjait és azok családját is segítik. Kárpátalján 231 diák tanul: 112 középiskolás, 89 általános iskolás, további 30-an pedig egyéb tehetséggondozó programokban vesznek részt.

A Mathias Corvinus Collegium a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye, amely 1996 óta végzi tevékenységét, amely immár 7000 magyar fiatalnak biztosít közcélú, ingyenes tehetséggondozási programokat. Az MCC nem országhatárokban, hanem a nemzetben gondolkodik, így szívén viseli a határon túli nemzettársaink sorsát, melyet jól példáz a mostani összefogás is.