Olvasási idő: 2 perc
Február 19-én “Az iWiW-től a Metáig” címmel rendeztük meg Középiskolás Programunk szakmai napját az MCC Tas vezér utcai központjában.
Délelőtt az MCC vendégoktatója, Dr. Calum T. M. Nicholson tartotta meg előadását From Reformations to Deformations: some thoughts on the symmetrical politics of the printing press & social media címmel. Dr. Nicholson korábban fejlesztési tanácsadóként és parlamenti kutatóként is dolgozott, a Cambridge-i Egyetemen a nemzetközi fejlesztésről, a nemzetközi migrációról és az éghajlatváltozás politikai vonatkozásairól tart kurzusokat. Dr. Nicholson emellett a közösségi média politikai, kulturális és történelmi jelentőségéről is tart nagy sikerű órát. E témáról jelenleg könyvet is ír. Mostani előadásában a közösségi média történetéről, hatásairól veszélyeiről beszélt a résztvevőknek.
Ezt követően Barbarics Péter készítette fel a közönséget a vita szakmai alapvetéseiből.
A pizzaebédet követően, a délután folyamán háromféle program közül választhattak a résztvevők: akik szívesen töltötték az időt ezúttal az MCC falain kívül, azok egy vezetett túrán vehettek részt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nemrég átadott, világszínvonalú campuszán, akik az ismerkedés mellett tették le a voksukat, azok Kraszkó Zita drámapedagógiai foglalkozásán építhették csapatukat, a többiek pedig angol vagy magyar nyelvű vitacsoportokban mérettettek meg.
Bár kimerítő napot tudunk a hátunk mögött reméljük, hogy a változatos programkínálatunkban minden résztvevő talált kedvérevalót és sikeresen tudta gazdagítani a tudását.