Olvasási idő: 2 perc

A geopolitikai átrendeződés új megvilágításba helyezte a nukleáris energia szerepét – fogalmazott a szekszárdi MCC szervezésében létrejött pódiumbeszélgetésen Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója, és kiemelte, hogy a klímavédelem mellett az energiabiztonság szempontjából is megkerülhetetlenné vált az évszázad beruházásaként is emlegetett projekt. A kommunikációs igazgató a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a projektre nemzetközi nagyberuházásként tekintenek, hiszen orosz primer kör épül francia–német irányítástechnikával és amerikai-francia turbinaszigettel.

Litkei Máté a beszélgetés során többek között kitért a manapság sokat hangoztatott karbonsemlegességre, ennek kapcsán megjegyezte, hogy ennek terén hazánk igencsak jól áll. Ma Magyarország az előállított villamos energia 60 százalékát karbonsemleges módon termeli meg, amely eredmény javarészt a Paksi Atomerőműnek köszönhető – tette hozzá a szakember. Az MCC Klímapolitikai Intézetének igazgatója hangsúlyozta a megújuló energiaforrások jelentőségét, ám leszögezte, hogy az év 8760 órájából csupán 2000-ben süt a nap.

A beszélgetésben hazai pályán lévő Szepesi Balázs hosszasan sorolta, miként profitálhatna a térség, illetve a tolnai megyeszékhely a gigaberuházásból. Az MCC Közgazdasági Iskolájának vezetője megjegyezte, hogy a fellendülés lehetőségével élni kell, fel kell rá készülni.  A projekten dolgozó vállalkozások helyben keresnek majd beszállítót, megnő a kereslet a lakások iránt, fejlődni fog az infrastruktúra. Szepesi Balázs továbbá hangsúlyozta, hogy folyamatos egyeztetésekre lesz szükség, a településeknek, városoknak szimbiózisban kell fejleszteniük.