Olvasási idő: 5 perc

A modern eszközök és technológiák kritika nélküli elfogadása, valamint az oktatás progresszió alá rendelése zsákutca – ez volt a központi üzenete a Mathias Corvinus Collegium (MCC) legutóbbi, pécsi Pedagógus Konferenciájának, amelyet hétfőn tartottak a baranyai képzési központban. Ma már kutatások bizonyítják az okoseszközök veszélyeit, valamint azt, hogy az emberi természet sajátosságai nem tehetők zárójelbe – erről beszéltek a szaktekintélyek. A tanácskozás egy rendhagyó kerekasztalnak is teret adott, amelyen Pécs legjobb gimnáziumainak vezetői vitatták meg az oktatás-nevelés jó gyakorlatait.

Az MCC tehetséggondozó tevékenysége a pedagógusok munkájára épül” – hangsúlyozta Erdei Krisztián az MCC pécsi képzési központja által szervezett nagysikerű, teltházas Pedagógus Konferencián, amelyre jóval több mint 100 érdeklődő érkezett. A pécsi MCC vezetője szerint a minőségi közoktatás, és az abban dolgozó elhivatott tanárok biztosítják azokat a tehetséges diákokat, akik az MCC közösségét alkotják. „Mi egymás mellett és egyben egymást erősítve dolgozunk, a célunk pedig ugyanaz: kihozni a diákokból a legtöbbet” – tette hozzá.

A megnyitót követően Uzsalyné Pécsi Rita előadásán elmondta, a digitális eszközök, bár technikának látszanak, komoly függőséget is okozhatnak a dopamin termelő hatásuk miatt. Kifejezetten veszélyes lehet ez egy még kialakulatlan idegrendszer, vagyis a kisgyermekek és diákok számára. „A fizikai mozgás, a valós érzékszervi tapasztalások, a személyes kapcsolatok azok, amik az idegrendszer kialakulásában kulcsszerepet játszanak. Ezek az idegpályák a képernyő előtt képtelenek megfelelően működni” – figyelmeztetett a neveléskutató.

Bereczkei Tamás evolúciópszichológus professzor is a kisebb közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet. Szerinte a kis csoportokban történő játék és tanulás elengedhetetlen a megfelelő fejlődés szempontjából. „A természeti népek tükröt tartanak a modern társadalmak elé, melyben megfigyelhetjük, hogy mit csinálunk rosszul” – véli a kutató. A Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskola vezetője figyelmeztetett, vannak olyan tudományos és politikai irányzatok, amelyek lineárisnak állítják be a társadalom progesszióját, ezzel szemben a fejlődés mozaikszerű, a társas kapcsolatok, a kultúra világa sokszor egyenletlen és többször visszatérünk a régi értékekhez,

A Pedagógus Konferencia délutáni programjának középpontjában az MCC által kidolgozott TOP 100 Országos Gimnáziumi Rangsor állt. Az érdekfeszítő kerekasztal-beszélgetésen négy sikeres középiskola igazgatója vett részt, akiket Fekete Áron, az MCC Tanuláskutató Intézet projektmenedzsere kérdezett azzal kapcsolatban, hogyan értékelik a pedagógusok az új rangsort, mi motiválja a diákokat a tanulásban, a tanárokat pedig a munkában, hogyan adhatnak hasznos tudást, milyen kihívásokkal szembesülnek, és hogy milyen szerepe van a személyes attitűdnek és a tanult technikáknak?

Ritter Betty, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője köszöntőjében emlékeztetett: „Az MCC kezdeményezésére újra gondolt középiskolai rangsorra a szülők és az iskolák részéről is hatalmas igény mutatkozik, hiszen indikátor lehet a tanárok és az oktatás színvonalát illetően. Nagy dolog, hogy a vármegyéből négy intézmény is bekerült a legjobbak közé.”

Tóth László Ákos, a Pécsi Tankerületi Központ igazgatója hozzátette: „hatalmas büszkeség, hogy több intézményünk is a TOP 100-ban van. Ez azt bizonyítja, hogy az innováció a pécsi oktatásban egyértelműen jelen van.”

„Váratlanul ért minket az eredmény, de természetesen nagyon örültünk neki. Ezután viszont azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a múltban kitűzött célokból mennyit valósítottunk meg és hol akad még tennivaló?” - mondta Amreinné Pesti Ágnes, a Koch Valéria Iskolaközpont igazgatója

Nyisztor Zsolt, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának vezetője szerint egy ilyen lista megmutathatja azt is, mit lát a külvilág abból, amit nap mint nap tesznek a tanárok az iskola falai közt: „Ez visszajelzés a munkánkról, ami megmutatja jól gondolkodunk-e?”

„Az, hogy helyet kaptunk a listán, nem ért meglepetésként minket, hiszen látva a munkánkat és eredményeinket, nagyjából reális képünk van arról, hogy hol a helyünk” – emlékeztetett Ritter Attila. A Pécsi Janus Pannonius Gimnázium igazgatója hozzátette, a valódi eredmény véleménye úgy vizsgálható, ha az intézmény adottságait is figyelembe vesszük és ennek tükrében ítéljük meg az elért sikereket.

A Leőwey Klára Gimnázium igazgatója kifejtette: „A valódi munkánk nagyon összetett és nehéz egy listában leképezni az értékét, ennek ellenére nagyon jó érzés egy ilyen eredményt látni. A lényeg, hogy a közös értékeket megtaláljuk, amik mentén dolgozhatunk, fejlődhetünk, egymástól tanulhatunk” – Mondta Zalay Szabolcs.

A moderátor kérdésére, miszerint miben nyilvánul meg a diákoknál az, hogy az iskola mellett az MCC-ben is tanulnak, az igazgatók a szélesebb látókört és nyitottságot, a fejlett vitakészséget és -kultúrát, valamint az aktívabb szerepvállalást említették.

Zalay Szabolcs úgy látja, az egyéni szintű mentorálás a jövő, melynek eredményei az MCC-s diákok esetében egyértelműen érzékelhetőek.

A rendezvényen közel 120 érdeklődő vett részt, így nem csoda, ha rengeteg kérdést kaptak az előadók, élénkítve ezzel a szakmai diskurzust.