Olvasási idő: 4 perc
A Középiskolás Program kecskeméti diákjai a hargita megyében elhelyezkedő Veresszéken töltötték a tavaszi KP+ túrát. A Kós Károly tervei alapján épült ház és környéke egyedülálló kulturális és természeti értékeket rejteget. Az erdő rengetegében fekvő önfenntartó ház és a digitalizáció mentes napok nemcsak a tudásgazdagításra adtak lehetőséget, de a belső kincseink feltérképezéséhez és a közösség, mint érték erősödéséhez is nagyban hozzájárultak.
Kádár Kincső, néprajzos és múzeumpedagógus interaktív előadás keretében mutatta be Erdély színes, kulturális hagyatékokban gazdag néprajzi tájegységeit. A székelyek, akik évszázadok óta Erdélyben éltek, történelmük viharaiban is elkötelezettek voltak azon értékek iránt, amely a sokszínű kultúrájukban ma is megjelenik: a nemzeti identitás, a közösség és a hagyományok tisztelete, szeretete. - itt az én személyem igencsak ki van emelve, amihez nem ragaszkodom, de nem derül ki, hogy Veresszéken dolgozom - alakítsátok kedvetekre, ha valahol ebben a formában szeretnétek felhasználni.
Kájoni János, erdélyi polihisztor életéről tanultak a diákok, aki teológiai, zenei, irodalmi, botanikai tematikájú műveivel jelentős hatást gyakorolt a 17. századi Erdély művelődésére. Az általa alapított nyomda Erdély első katolikus nyomdája volt, amelynek művelődéstörténeti jelentőségét diákjaink könyvkötészeti workshop keretében ismerhették meg.
A Csíki Székely Múzeumban tett látogatás híd volt a múlt és a jelen között. Csíkszereda emblematikus épülete, a Mikó-vár ad helyet a gazdag gyűjteménynek, amely bemutatja a székely népművészetet és tradicionális életmódot. Interaktív elemekkel kiegészülve nyújt bepillantást a hagyományokba és mutatja meg a székely identitás folytonosságát a modern világban. Csíkszeredán a Gyermekek Házában töltött délután során különböző képzőművészeti technikák megismerésével alkothattak diákjaink. Az intézmény a tehetséggondozást a kreatív egyéniség fejlesztésével valósítja meg.
A programok rávilágítottak arra, hogy a székelyek mindennapjaiban fontos a természet tisztelete és megóvása. Fejér Szende csillagászati foglalkozáson elméleti ismeretek átadása mellett az égbolt gazdag jelenségeit figyelhették meg a diákok távcsövekkel és szabad szemmel. A csillagász fontos mitológiai történetekbe ágyazva ismertette az égbolton látható csillagképeket, a bolygók és a galaxisok rendszereit. Számos izgalmas kérdés merült fel a diákokban az éj sötétjében a csodálatos csillagos égbolt alatt.
Potyó Judit gyógynövényes workshopja zárta a programok körét. A nagytudású szakember megmutatta a tavasszal fellelhető természeti kincseket. A környező erdők és tisztások gyógynövényeit begyűjtve a diákok megismerték a természet adta gyógyító erőt, a növények felhasználásának sokszínű lehetőségeit. A tavaszi mező és erdő növényeinek hasznosításáról és a felhasználás módszereiről mesélt Judit, úgy mint teafőzés, forrázás a növények virágából, szárából, gyökeréből, vagy tinktúra készítés.
A begyűjtött tavaszi virágok felhasználásával testápoló krémet készítettek, medvehagyma pestót turmixoltak és gyógynövény teát főztek a diákok.
A tanulmányút nemcsak a tudásunk gyarapítását szolgálta, hanem a közösségünk erősödését és a személyes fejlődésre is lehetőséget adott. Erdély és Veresszék minden szeglete fontos szimbóluma annak, hogy a természet tisztelete és nemzeti örökségünk ápolása fontos a jövő generációjának is.