Olvasási idő: 2 perc

A Karrierközpont idén első alkalommal szervezte meg az Alumni vitorlás hétvégét szeptember 2-4 között. A változatos, szeles időjárás kedvezett a vitorlás sportot kedvelők számára. A korábban végzett hallgatóknak az esemény által lehetőség nyílt kapcsolatban maradni az alma materükkel, tovább erősítve ezzel az ország legerősebb közösségét. A vitorlázás, a sport pedig természetesen ösztönzözte arra őket, hogy még szorosabb kapcsolatokat kössenek egymással, mint eddig.

Szombat délelőtt egy rövid oktatás követően vízre szálltak az első utasok. A hétvége folyamán 4 fős csapatokban volt lehetőség vitorlázni. Akiknek éppen nem jutott hely a fedélzeten, ők is élvezhették az indián nyár adta lehetőségeket. Alternatívaként tudtak vízibiciklizni, kajakozni, és suppozni is a résztvevők.

Ebéd előtt érdekes előadást tartott Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Kiemelte, hogy a vízibalesetek közel 100%-a elkerülhető lenne, ha az emberek fejben tudatosan jelen lennének. Egy történeten keresztül mutatta be azokat a hibákat, melyeket elkerülve megelőzhető lehet egy haláleset. Kiemelte a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, mely életeket menthet. Merjük felhívni embertársaink és barátaink figyelmét a veszélyekre!

A délután folyamán, a hétvége tematikájához igazodva, vendégül láttuk Fa Nándort. Ő az első magyar, aki egyedül vitorlázta körbe a Földet, többször megkerülte a Horn-fokot, tízszer szelte át az Egyenlítőt. 2016-2017-ben 93 nap alatt ért célba a Vendée Globe Föld körüli szólóvitorlás-versenyen Spirit of Hungary elnevezésű saját építésű hajójával. Nándor kitért arra, hogy milyen hosszú út vezetett az első Föld kerülő versenyéig. Mi motiválta ennek eléréséhez, és milyen lemondásokkal járt ez az út. Mindkét előadó számos megszívlelendő életbölcsességet osztott meg a közönséggel.

Azt est folyamán a Káli Kövek pincészet borkóstolóján vettek részt a volt hallgatóink.  Szabó Gyula borász, tulajdonos kalauzolta el a jelenlévőket a balatoni borok világába.

A hétvégén nem csak az évekkel ezelőtt végzett Alumnák és Alumnusok, hanem frissen diplomázott hallgatóink is részt vettek. Bízunk benne, hogy a szabadidős tevékenységen túl mindannyian értékes, új kapcsolatokat vittek magukkal.  

Szeretettel várunk minden Alumnát és Alumnust a következő eseményen!