Olvasási idő: 5 perc

Közel 140 diák részvételével zajlott le az MCC Középiskolás Programjának tanévnyitó képzési alkalma szeptember 29-én. A délelőtt folyamán Dr. Veszelszki Ágnes, nyelvész, közgazdász, újmédia-kutató, a BCE Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet egyetemi docense tartott előadást "Ártalmas-e az egészségre az áltudomány?" címmel. Az előadást követően számos kérdést is feltettek a diákok, illetve ebéd közben is folytatódhattak a témában megindult beszélgetések és az egymással való megismerkedés.

A délután folyamán az MCC Egyetemi Program diákjainak közreműködésével kiscsoportos vitaszemináriumok zajlottak. A diákok vitavezetőik segítségével a délelőtti témát mélyítették tovább törvényszéki tárgyalás formátumú viták keretében. A módszertan nemcsak a téma továbbgondolását segítette, hanem lehetőséget kínált számukra érveléstechnikai és retorikai készségeik fejlesztésére, miközben megismerik egymás gondolatait, érvrendszereit.

A szombati programról Nagy Blanka, KP-s diákunk készített beszámolót:

"Rengeteg új diák érkezett az év első KP-szombati rendezvényére az ország különböző pontjairól. A távol élő diákoknak már péntek estére bentalvási lehetőséget biztosít az MCC, hogy másnap mind kipihenten vághassunk bele a KP-s rendezvénybe. Mind izgatottan vártuk, mit nyújt nekünk a KáPénteki és általában a Középiskolás Program. Péntek este ezt el is mesélték nekünk a szervezők. Az este folyamán kb. 50-en voltunk lelkes diákok. Akadt köztünk egy-két régebbi diák is, akik kíváncsian néztek minket, újoncokat. A péntek este lényegében az ismerkedésről és szórakozásról szólt. Voltak ismerkedős játékok, társasok, még táncparkett is. Nem túl sokat aludtunk a nagy izgalom miatt, de ez pont így volt tökéletes. 

A szombat egész más volt mind diáklétszám, mind program tekintetében. A rendezvény „A tudomány határai és vitatréning” címet kapta. Itt aztán belecsaptunk a lecsóba. A diákok létszáma majdnem meghaladta a 140 főt is. Reggel 9:15-től lehetőségünk volt személyesen konzultálni az e-learning-kurzusok vezetőivel. Ezt követően került sor az ünnepélyes köszöntőre. Nem volt sok idő bámészkodni, mert már kezdődött is Dr. Veszelszki Ágnes nyelvész, újmédia-kutató előadása.  „Ártalmas-e az egészségre az áltudomány?” című előadásában szembesültünk közismert tévhitekkel, a laposföld-hívők elméleteivel, és az álhírek észlelésének, kiszűrésének módjaival. Ez a téma számomra kicsit új volt. Itt hallottam először a laposföldhívőkről, és ha őszinte vagyok, kicsit meg is lepett, mire nem képes az ember. 
Az előadás után kisebb csoportokba tömörülve ismerhettük meg egymást, és beszélhettük át az előadásban elhangzottakat. Ezt mi hamar letudtuk a könnyed együttműködésnek és a nagy étvágynak köszönhetően.

Ezt a várva várt pizzaebéd követte. (Ahogy nekem mesélték, a pizza szinte hagyomány a KP-szombatokon.) Miután megtömtük a hasunkat, újabb csoportokra osztottak minket, és egyetemisták vezetésével megismerhettük a délutáni viták szabályait, majd megkaptuk tételmondatainkat, amik mellett vagy ellen érvelve vitáztunk.

„A Facebookon megjelenő áltudományos tartalmakat cenzúrázni kell.” Ez volt a csapatom tételmondata, és mi kontra csapat voltunk. Kellet egy kis idő az ellenérvek összeszedéséhez, de utána dőltek belőlünk az ötletek. Nagyon élveztem, emiatt kicsit talán sok is voltam a vita során. Életemben először vitáztam keretek között, amiből rengeteg mindent tanulhattam. Megtudtam például, hogy a bíróknak, elsősorban, a vitázók teljesítményét kell értékelni, és nem a tételmondat igazságtartalmát nézni, vagy, hogy a viták során is döntő fontosságú lehet maga a kiállás.

Számomra ez a rendezvény hatalmas élmény volt. Láthattam, hogy hányan vagyunk, akik többre vágynak, és megismerhettem közülük pár különleges embert. Felejthetetlen élmény volt minden téren. Kár, hogy úgy elrepült a nap, és csak ennyi fért bele."

Nagy Blanka
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium (Budapest)