Közel 300 diák részvételével vette kezdetét a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjának nyári tábora Tatán. Az ötnapos programra a Kárpát-medence 13 városából érkeztek ötödik évfolyamos diákok, akik a közös élmények mellett változatos szakmai és közösségi programokon vehetnek részt.
A tábor első napja ismerkedéssel, csapatépítő feladatokkal és egy jó hangulatú métaversennyel indult, amely már az első órákban segítette a résztvevőket abban, hogy megismerjék egymást és közösséggé formálódjanak. A hét során a diákok számos tudományterülettel találkozhatnak: a biodiverzitás, a csillagászat, a robotika és a természettudományok mellett kreatív és önismereti foglalkozások, valamint a Vitaakadémia programjai is várják őket.
A szakmai alkalmakat élménypedagógiai és közösségi programok egészítik ki. A résztvevők kézműves foglalkozásokon, improvizációs játékokon, sport- és önvédelmi programokon, ügyességi kihívásokon, valamint a ProFIT kalandjátékán is részt vesznek. A nyári tábor hangulatát táncház, játékos esti programok és a hagyományos FunNight is színesíti.
A Kárpát-medence különböző városaiból érkező diákok számára a tábor nemcsak a tanulásról szól. Az együtt töltött napok lehetőséget teremtenek arra is, hogy a FIT-es diákjaink új barátságokat kössenek és közösen fedezzék fel az MCC közösségének értékeit.
A Fiatal Tehetség Program kiemelt célja, hogy a résztvevők élményszerű módon fejlesszék tudásukat és készségeiket, miközben olyan közösségi élményekkel gazdagodnak, amelyek hosszú távon is meghatározóak lehetnek számukra. A nyári tábor ennek a szemléletnek fontos része: egyszerre kínál szakmai kihívásokat, játékos tanulási lehetőségeket és értékes közösségi tapasztalatokat.
A Fiatal Tehetség Programba továbbra is várják a jelentkezőket. Azok a diákok, akik szeptembertől az 5. évfolyamot kezdik, július 31-ig jelentkezhetnek az MCC tehetséggondozó programjába.
További információk a Fiatal Tehetség Programról: fit.mcc.hu