Azirodalmi kávéházak egykoron a magyar irodalom és kultúra központjaként, művészek találkozóhelyeként a polgári gondolkodás és szabadság megtestesítői voltak. Ebben a szellemiségében zajlott a legutóbbi beszélgetés az MCC szegedi képzési központjában Bene Zoltán íróval és szerkesztővel, Szeged kulturális életének egyik meghatározó tagjával. A beszélgetésben szó esett az irodalommal való első találkozásról, a történelemközpontú szemlélet alakulásáról, alkotói hitelességről és a kortárs kultúra helyzetéről is.
A beszélgetés a szegedi hallgatók által alapított Dead Poets Society irodalmi-filozófiai program keretében valósult meg, melynek fontos célja a polgári kori kávéházak örökségének megőrzése, és a diákok gondolatainak szabad megosztása.
Az előadás tanulsága szerint a véleménynyilvánítás szabadsága az alkotásokon keresztül érvényesül a legerőteljesebben, az előadó a nyitottság és a felelős megszólalás értékeit tartja a legfontosabb irányelveknek. Az olvasási szokások és az irodalom szeretetének kialakításában alapvető az oktatás jelentősége, ahhoz azonban, hogy az olvasás a fiatalok mindennapjainak részévé váljon nagyobb teret kell adni a tanulói elképzeléseknek és a kreativitásnak. A leghasznosabb módszernek az alkotásokról való aktív beszélgetések lehetnek, amelyek tanári támogatással segítenek megérteni és értelmezni az irodalmi műveket.