Olvasási idő: 2 perc
Az MCC Jogi Iskola „Jogos Sport, Sportos Jog” címmel rendezett háromnapos Tavaszi Akadémiát Esztergomban. A hétvége szakmai beszélgetéseinek középpontjában a sport közösségben játszott szerepe, a sportjog fejlődése, intézményrendszere és újszerű kihívásai álltak. Emellett perszimulációs verseny, sportkvíz és reggeli futás is szerepelt a programban.
Az MCC Jogi Iskolája Esztergomban szervezte meg hétvégi Tavaszi Akadémiáját, amelynek középpontjában a sport és jog kapcsolata állt. Sándor Lénárd és Érdi Gabriella bevezető előadásaiban sportjog szabály- és intézményrendszerének sajátosságaira és fejlődésére világítottak rá hangsúlyozva, hogy a jognak elsősorban értékvédő szerepe van a sportot övezően.
Szombaton két szakmai előadáson és beszélgetésen vettek részt a hallgatók. Az első eseményen Dr. Szabó Gergely Balázs, a Magyar Antidopping Csoport jogi igazgatója tartott előadást az Antidopping Csoport tevékenységeiről és szabályozási hátteréről, ezt követően a Gál Kincső jogi iskolás hallgató által vezetett panelbeszélgetés során találkozhattak a diákok Győr Bélával, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkárával és Becsey János kétszeres paralimpiai bajnokkal, világbajnokkal és a Magyar Olimpiai Akadémia tagjával, akik a Magyar Olimpia Akadémia tevékenységéről, távlati céljairól osztottak meg gondolatokat, és a karrierjük során tapasztalt értékes leckékkel gazdagították a hallgatókat.
A szakmai eseményeket egy angol nyelvű perszimulációs verseny követte, ahol a diákok két csapatba rendeződve mérték össze érveiket. A perszimulációt Nagypál Szabolcs által vezetett filmelemzés követte, míg a napot sportjogi kvíz zárta, amelyen a diákoknak sporttörténeti és sportkultúrához tartozó kérdésekre kellett válaszolniuk. De természetesen még a fagyos idő ellenére sem maradhatott el a reggeli futás a sportos hétvégén.