Olvasási idő: 1 perc

A jövő olvasókönyve alcímet viselő kötet olyan fiataloknak szól, akik nem fogadják el a rájuk erőltetett narratívákat – fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely veszprémi előadásán szerda este, ahol Nonkonform című könyvével ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Megfűszerezte az estét, hogy egy KP-s diákunk, Nagy Ákos volt a rendezvény moderátora, így egy igazán izgalmas, érvekkel teli és elgondolkodtató beszélgetést hallhatott a közönség.

Többek között szóba került a jelenség, miszerint a pályakezdő fiatalok sokszor homogén, az eltérő véleményt nehezen toleráló ideológiai közeggel szembesülnek, amikor multinacionális cégeknél, tudományos intézményeknél vagy éppen az Európai Unió bürokráciájában kezdik el építeni a karrierjüket.

Olyan, napjainkban fontos témákat érintett még az előadás, mint például a klímaváltozás, a vallások helyzete, a kötelező katonai szolgálat lehetséges előnyei, vagy, hogy a függőséget okozó digitális technológiák mellett vajon elképzelhető-e még a természettel való harmonikus együttélés.