A humor nemcsak szórakoztat, hanem a feszültség oldásával és a kritikus gondolkodás ösztönzésével társadalmi fejlődésünkben is meghatározó szerepet tölthet be. A humor sajátosságairól, társadalmi szerepéről és a nemzeti identitással való kapcsolatáról tartott előadást Lakatos Mihály, a Magyar Összetartozás Intézetének szenior kutatója az MCC miskolci központjában.
Az előadás kiindulópontja a nemzeti identitás fogalma volt, amelyet Lakatos Mihály egyszerre nevezett állapotnak és értékrendnek. Egy nemzet tagjai tudják, honnan érkeztek, és milyen közös célok felé haladnak. Ennek a tudásnak legfontosabb forrása a nyelv, a kultúra és a szülőföld. A humor mindezekhez szorosan kapcsolódik: tükrözi egy közösség gondolkodását, történelmi tapasztalatait és aktuális problémáit.
A magyar humor gazdag hagyományokra épül. Már Mátyás király korából is maradtak fenn anekdoták, a 20. század elején pedig sorra nyíltak a budapesti kabarék, amelyek a nehéz történelmi időszakokban menedéket és feloldódást kínáltak az embereknek. A humor egyik legfontosabb feladata éppen a feszültség levezetése, ezért azok a rendszerek, amelyek tartottak a társadalmi kritikától, gyakran a vicceket és a humort is korlátozták.
A humor erősen függ a kulturális és földrajzi környezettől is. Míg a pesti vicc általában rövid és lényegre törő, addig a székely humor jellegzetes eleme a történetmesélés, a virtuskodás és a sajátos, gyakran rejtett csattanó. A hagyományos székely anekdoták visszatérő szereplői az apa, az anya, a gyermek és a medve, napjainkban pedig egy új szereplő, a turista is megjelent.
A vicc kíméletlen műfaj: nem ismer tabukat, és a nevetés leple alatt olyan kérdésekről is beszélhetünk, amelyek más körülmények között nehezen kerülnének szóba. A humor ezért a kritika és az alkotó gondolkodás fontos eszköze, miközben közösségi szerepet is betölt.
A miskolci szakmai előadáson az MCC diákjai mellett a nagyközönség tagjai is közelebbről ismerkedhettek meg a humor eredetével, élettani hatásaival, társadalmi szerepével és a magyar humor sajátosságaival. A program arra is rámutatott, hogy a humor jóval több egyszerű szórakoztatásnál: közös kulturális örökségünk és nemzeti önazonosságunk meghatározó része.