Az MCC Jogi Iskolája csapata a világ legjobb nyolc között végzett a kilencedik alkalommal megrendezett „International Moot Court Competition in Law and Religion” nemzetközi perbeszédversenyen Rómában. A többnapos nemzetközi döntőn olyan neves egyetemek csapatai vettek részt, mint a Harvard University vagy az Università Bocconi.
A csapatok a közel nyolc hónapon át tartó verseny során az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt érveltek egy összetett alapjogi ügyben, írásbeli beadványaikban és szóban egyaránt. A zsűri soraiban az EJEB korábbi bírái foglaltak helyet: Vincent De Gaetano, Armen Harutyunyan és Ann Power-Forde értékelték a diákok munkáját. A bírák a jogi érvelés precizitását, a nemzetközi jogi elvek helyes alkalmazását és a retorikai készségeket egyaránt figyelembe vették.
A verseny során a csapatnak egyszerre kellett beadványt készítenie az Applicant és a Respondent oldalára is, majd a döntőben szóban kellett helytállniuk a gyakorló bírók kérdéseivel szemben.
A verseny nemcsak a szakmai fejlődés új dimenzióit nyitotta meg az MCC-s diákok előtt, hanem kiváló lehetőséget kínált kapcsolatépítésre is.
A csapat tagjai Börönte Kitti, Gondoly Eszter, Schanda Éva Blanka, Nebdalek Buda, Csongrády Márton és Wisznovszky Tamás voltak. Felkészítő oktatójuk dr. Sándor Lénárd, az MCC Jogi Iskola vezetője volt.
Az elért eredmény egyúttal azt is bizonyította, hogy az MCC olyan szakmai közeget biztosít hallgatói számára, ahol a tudás, a felkészültség és a nemzetközi szintű teljesítmény kéz a kézben jár.