Olvasási idő: 4 perc

A közösségi média platformok a kognitív funkciók fejlődését gátolják – tudhattuk meg Pöltl Ákos előadásából, aki ezeknek az oldalaknak a veszélyeire és manipuláló hatásaira hívta fel a figyelmet a KP-szombat plenáris előadásán, míg a délutáni workshopon a fiatalok a komolyzene nyújtotta élményekkel gazdagodhattak Seidl Dénes és Dénes-Worowski Marcell zeneművészek segítségével.

Az online és offline világ nem választható szét: az utcán sétálva bedugod a fülhallgatót és közben csetelsz a barátoddal. De nem szabad megfeledkezni a tudatos jelenlétről, és nem szabad hagyni, hogy a közösségi média manipuláljon minket – hangsúlyozta meghívott előadónk, Pöltl Ákos közgazdász, aki évek óta tart országszerte fizikai és digitális önvédelmi képzéseket általános és középiskolás gyerekeknek, pedagógusoknak és szülőknek. A digitális önvédelem projektet azért hozta létre, hogy a tinédzser korosztálynak egy olyan készségszintű tudást adjon át, amelynek segítségével a fiatalok biztonságosabban mozoghatnak a digitális térben, felismerik és képesek elhárítani a veszélyhelyzeteket. A tapasztalt szakember hangsúlyozta, a „technológia-design-tartalom” mindenhol jelen van, de nem azért jöttek létre ezek az alkalmazások, hogy számunkra hasznosak legyenek. A cél a profit-maximalizálás. Minden, amit a telefonunkon látunk, okkal történik, azért, hogy nekünk eladjanak valamit. Mivel a fiatalok rengeteg időt töltenek a képernyő előtt, és folyamatosan ezeken a platformokon vannak jelen, ezzel elveszik az időt más tevékenységektől, ezzel pedig akadályozzák a kognitív (megismerő) funkció fejlődését – mint például a figyelem, érzékelés, emlékezet –, amiből adódóan később, felnőttként hátrányok jelentkezhetnek. Többek között ezért is kell óvatosnak lennünk – hangsúlyozta az előadó.

„Figyelemgazdaság és agyi sérülékenységek, videójátékok kiváltotta agresszió.” Ez volt a címe az egyik délutáni workshopnak, ahol az érdeklődők tovább folytathatták a témát, hiszen itt Pöltl Ákostól átfogó képet kaphattak a közösségi médiaplatformok mögötti gazdasági profitmaximalizáló mechanizmusokról, megismerhették a kedvenc közösségi oldalaik profithajhász harcát, a mögöttes Big-Tech gazdasági gépezetet, a tartalomajánlások működési rendszerét. A kurzus végére képbe kerültek azzal, mi történik a felszín alatt, így talán már tudatosabb felhasználóként kevésbé válnak a figyelemverseny áldozatává. Arról is beszélt a szakember, miként használják ki ezek a cégek a fejlesztéseik során agyunk gyengeségeit, és a több évezredes evolúció során elért mostani agyi fejlettségi szint miként viszonyul a rohamtempóban fejlődő technológiához. Végigvették az egyes app-funkciókat, amelyek az agy veszélyjelző mechanizmusára épülnek, és átbeszélték, hogyan lehetünk tudatosabbak, hogyan gyakorolhatunk nagyobb kontrollt.

Akik a könnyedebb témát választották, azok a másik workshopon komolyzenével foglalkozhattak. Zenepedagógus vendégeink – Seidl Dénes trombitaművész és Dénes-Worowski Marcell karmester – a „Halld+, avagy hogyan hallgassunk zenét?” című foglalkozáson beavatták a középiskolásokat abba, hogyan kell valójában zenét hallgatni, és hogyan tudjuk még jobban elmélyíteni a zenei élményt. Ilyen és hasonló kérdések megválaszolásával adtak eszközt a diákok kezébe ahhoz, hogy a zenei élmény egyre több stílusban, formában és összetettségben legyen mindenki számára elérhető. Bartók, Wagner – és még néhány zeneszerzőt ide sorolhatnánk – nem egyszerűen értelmezhetők, de a két fiatal zeneértő segített „fogást találni” a nehezebb darabokon vagy komolyzenei műfajokon, és megmutatták, hogyan kell kontextusban látni a zeneirodalomban lejátszódó folyamatokat, mindezt sok humorral és életvidámsággal vegyítve.

A két fiatal zeneművészhez köthető a „ZeneMűvek” című kezdeményezés is, amelyről maguk a kitalálók így vallanak: „Célunk egy olyan kulturális jelenség megalkotása, ami egyesíti magában a szórakoztató jellegű előadások tulajdonságait és a komolyzenei kultúra értékmegőrző és -közvetítő erejét. Minden formát megragadunk, hogy eljuttassuk hozzátok a komolyzene-hallgatás által átélt örömöket."

A miskolci MCC-ben ez a cél megvalósult, a diákok nagy örömmel hallgatták a komolyzenét, és persze a két zeneimádó művészt is.