Olvasási idő: 2 perc

A magyar cégek többsége alkalmazkodott a pandémia miatt megváltozott üzleti környezethez, a jövőre gondolva megtartotta alkalmazottait, az idei évre pedig már növekedést vár – ez is kiderül abból a kutatásból, amit a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közösen végzett azért, hogy feltárják a Covid-19 járvány magyar vállalkozásokra gyakorolt hatását.

Az eredményekről Szepesi Balázs és Pogácsás Péter, a kutatás vezetői számoltak be hazánk legnagyobb tehetséggondozó intézményének győri központjában.

Köszöntőjében Fekete Dávid győri képviselet-vezető elmondta, hogy mostantól rendszeresen tartanak majd előadásokat, szakmai rendezvényeket, amelyekre nemcsak a fiatalokat, hanem a város polgárait is várják. A köszöntő után az előadók átfogóan ismertették a kutatás eredményeit. Szepesi Balázs és Pogácsás Péter a többi között arra keresték a választ, hogy miként reagáltak a vállalkozások a veszélyhelyzetre, mit tanultak az elmúlt időszakban és hogyan változik a jövőben a hozzáállásuk, stratégiájuk. Az átfogó kutatás eredménye szerint a talpon maradt vállalkozások megerősödve kerültek ki a járványhelyzetből. Az esemény a kérdéseket követően kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A kutatásról a Corvinákon megjelent cikkből tudhat meg többet.