Olvasási idő: 2 perc
Böszörményi-Nagy Gergely szerint kevés fiatalnak akad fogódzója, ezért is értékelődnek fel a mentori kapcsolatok és az olyan valódi közösségek, mint amilyen az MCC. Az elmúlt évszázad léptéktévesztésben telt, ez vezetett el számos globális probléma kialakulásához. Evolúciója során a Homo sapiens jórészt kisebb léptékű közösségekben élt, amelyekben meghatározó volt a vallásosság. Mára a szakralitás kikerült az életünkből, a szépre törekvés helyét pedig a provokáció vette át. A szerző legújabb, a Mindenség algoritmus című könyvét a pécsi MCC-ben mutatták be.
„A Mindenség algoritmus arról szól, mit gondol egy negyven körüli, a hazája mellett elkötelezett magyar férfi a világról. Olyan, ma népszerűtlennek tűnő ideálokról írok, melyek szerintem a legfontosabbak ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a világban. Ilyen a hit, a természetközeliség, a szépség, a tudás, a hazaszeretet vagy a gondoskodás” – fogalmazott a Brain Bar alapítója.
A szerző úgy véli, hogy az Isten nélküli világkép összességében demoralizáló hatással van az egyénre és a közösségekre. Tudomány és vallás szépen megférnek egymással, nem szükséges falat húznunk közöttük, ahogyan arra Sir Francis Bacon, Isaac Newton vagy Francis Collins életműve is bizonyíték. Az evolúcióra is lehet a teremtés csodájaként tekinteni. Ahogy Frank Wilczek Nobel-díjas fizikus fogalmaz, “az univerzumnak mély logikája van”, nem káosz, hanem rendezettség ölel körbe bennünket, hívta fel a figyelmet Böszörményi-Nagy Gergely.
A Brain Bar alapítója úgy véli, ha valaki a megismerés iránti vágyból, tudás- és tapasztalatszerzésből kíván külföldre költözni, akkor érdemes nekivágnia. Aki menekülésként teszi ugyanezt, az máshol is kisebb eséllyel találja meg a helyét.
Amit a modern életmód száműzött az ember életéből, mind hiányzik nekünk. Kiváló példa erre, hogy a digitális világ rövid időn belül magával hozta az analóg eszközök, az asztali társasjátékok vagy a bakelitlemezek reneszánszát. A Homo sapiens igényei a valóságos dolgokkal való kapcsolódásra a technikai fejlődéssel sem változnak” – hangsúlyozta Böszörményi-Nagy Gergely.
A gondolatébresztő beszélgetés után élénk diskurzus indult a közönség és az előadó között. A rendezvényt az MCC pécsi képzési központjának Egyetemi Programos diákja, Akaró Rafael moderálta.