Az okostelefonok, a közösségi média és a digitális tér gyermekekre gyakorolt hatásai álltak az MCC Szülők Akadémiája rendezvénysorozat legutóbbi eseményének középpontjában. Az est előadója Pöltl Ákos, a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője, az MCC Ifjúságkutató Intézetének családbiztonsági szakértője és a Kapcsolj ki! mozgalom alapítója volt.
Pöltl Ákos előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális világ ma már a gyermekek és fiatalok mindennapjainak természetes része, ugyanakkor számos olyan kihívást is magában hordoz, amelyekkel a családoknak és a pedagógusoknak egyaránt szembe kell nézniük. Mint mondta, a közösségi média és a különböző digitális platformok nem pusztán szórakoztató felületek, hanem olyan rendszerek, amelyek tudatosan a felhasználók figyelméért versenyeznek. Az értesítések, jutalmazási mechanizmusok és folyamatos visszacsatolások sok esetben ugyanazokra a pszichológiai folyamatokra épülnek, mint amelyek a szerencsejátékok működésében is megjelennek.
Az előadó több nemzetközi kutatás eredményét is ismertette. Kiemelte, hogy minél korábban kezd el egy gyermek közösségi médiát használni, annál nagyobb eséllyel jelenhetnek meg később szorongásos vagy depressziós tünetek. Szó esett arról is, hogy az okostelefonok és a közösségi platformok tömeges elterjedésével párhuzamosan világszerte romlani kezdtek a fiatalok mentális egészségével kapcsolatos mutatók és a gyerekek koncentrációs képességei.
A szakember hangsúlyozta, hogy a túlzott képernyőhasználat gyakran azoktól a tevékenységektől veszi el az időt, amelyek a gyermekek egészséges fejlődésének alapját jelentik: a családi programok, a sport, az olvasás, a kreatív alkotás, a megfelelő mennyiségű alvás vagy akár a kötetlen játék. Az előadás egyik központi gondolata éppen az volt, hogy a digitális tér nem önmagában jelent veszélyt, hanem azért, mert sok esetben kiszorítja azokat a tevékenységeket és kapcsolatokat, amelyekre a fiataloknak valóban szükségük van.
Az est során szóba kerültek a mesterséges intelligenciával működő chatbotok és virtuális társak is. Pöltl Ákos kiemelte, hogy a digitális „közelség” nem helyettesítheti a személyes emberi kapcsolatokat, ezért különösen fontos, hogy a fiatalok valódi közösségekben szerezhessenek tapasztalatokat, tanuljanak meg kapcsolódni másokhoz és építsenek tartós emberi kapcsolatokat.
A gyakorlati tanácsok között elhangzott a tudatos szülői mintamutatás fontossága, a technológiamentes időszakok és közös offline programok bevezetése, valamint a következetes szabályrendszer kialakítása. Az előadó Jonathan Haidt kutatásaira is hivatkozott, amelyek szerint érdemes minél későbbre halasztani az okostelefonok és a közösségi média használatának megkezdését.
Az előadás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a gyermekek egészséges fejlődésének alapját továbbra is a családdal töltött minőségi idő, a beszélgetések, a mozgás, a kreatív tevékenységek és a valódi emberi kapcsolatok jelentik. Ezt támasztja alá egy több mint hetven éven át tartó kutatás eredménye is, amely szerint az ember boldogságát és mentális egészségét hosszú távon leginkább emberi kapcsolatainak minősége határozza meg.