Olvasási idő: 2 perc

„A bor nem alkohol, hanem kultúra” – ezzel az erős gondolattal jelölte ki az est alaphangját Rókusfalvy Pál, a magyar bormarketingért felelős kormánybiztos azon a beszélgetésen, ahol a hazai borágazat jelenéről és jövőjéről osztották meg gondolataikat a szakma meghatározó szereplői.

A diskurzus résztvevői – Rókusfalvy Pál mellett Götz István, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója és Áts Károly főborász – egyetértettek abban, hogy a bor szerepe átalakulóban van, és ehhez a termelőknek, a vendéglátásnak és a kommunikációnak is alkalmazkodnia kell.

Áts Károly nosztalgikus felvetéssel indított: „Hol vannak a borozók? Eltűntek. Oda jó volt bemenni beszélgetni.” Mint hangsúlyozta, a közösségi borfogyasztás tereinek visszaszorulása komoly változást hozott, miközben a pincészeteknél továbbra is megmarad az élmény: „Aki eljön a borászathoz, szívesen fogyasztja a minőségű borokat.”

Götz István a minőség elsődlegességét emelte ki: „A jó bort kóstolják az emberek. Jó minőségű borokat kell készíteni.” Hangsúlyozta, hogy Tokaj-Hegyalja jövője biztos alapokon áll, de ehhez elengedhetetlen az együttműködés, a partnerségek erősítése és a folyamatos jelenlét rendezvényeken, nemzetközi színtéren egyaránt.

A globális trendek azonban kihívások elé állítják az ágazatot. Rókusfalvy Pál rámutatott: világszinten 15%-os túltermelés tapasztalható, miközben a fiatal generációk egyre kevésbé választják a bort. „A Z generáció esetén eltűnnek a borfogyasztók, ez globális jelenség” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a fiatalok inkább alacsonyabb alkoholtartalmú italokat és koktélokat keresnek, miközben tudatosabbak környezeti szempontból is. „Az élményalapú borfogyasztást kell hirdetni” – hangsúlyozta a kormánybiztos, aki szerint a történetmesélés, a személyes kapcsolódás és a borturizmus kulcsszerepet kap. „A fiatalok a sztorit várják, ki kell mozdulni” – tette hozzá.

A magyar borágazat előtt komoly kihívások állnak, de a lehetőségek is adottak. A minőség, az élmény, a tudatos kommunikáció és az együttműködés lehetnek azok az eszközök, amelyekkel a magyar bor nemcsak megőrzi, hanem tovább erősíti helyét a világban.